A vízügyi főigazgatóság szerint a belvíz miatt eddig összesen húsz helyszínen kellett elrendelni másodfokú készültséget, a legnagyobb problémát az ország középső és keleti területein, valamint Szeged környékén okozza. Elsőfokú készültség 23 vízvédelmi szakaszon van, főként az ország legdélebbi területei érintettek. A következő napokban folytatódó esős időjárás miatt akár a duplájára is emelkedhet a belvízzel érintett terület nagysága – közölte tegnap Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Beszámolója szerint jelenleg körülbelül 25 ezer hektáron okoz gondot a belvíz. Ennek egyik fele szántó, a másik fele rét, illetve legelő. A szántóterület ötven százalékán őszi kalászos vetést veszélyeztet a víz, míg a maradék 5-6 ezer hektáron még nem vetettek a gazdák.
Vancsura József szerint az őszi vetésekről már szivattyúzzák a vizet, és a vízelvezető árkok és a réselők ásása is folyamatos. A szakember szerint a károkról még korai beszélni, mivel a kármentés folyamatos, és a gazdák mindent megtesznek azért, hogy a veszteségeket mérsékeljék. Ha egy hétig úgy esik az eső, mint hétfőn, akkor a károk már jelentősek lehetnek, de a vizet akkor is le kell vezetni – szögezte le a távirati irodának adott nyilatkozatában. Ha az elöntött terület eléri a 100 ezer hektárt, akkor már jelentős mezőgazdasági károkról lehet szó. Az elöntött terület fele várhatóan a búza és a kukorica vetési területe lesz. Akkor lehet nagy a baj, ha a belvíz tartósan megmarad a területen, a kukoricát pedig kevesebb mint egymillió hektáron tudják elvetni a gazdálkodók – jegyezte meg Vancsura.