Júliustól egy, a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint nagyobb biztonságban vannak azok a magyar turisták, akik utazásszervező cégeken keresztül utaznak külföldre nyaralni.
Immár két részre vált az az utasok védelmét garantáló vagyoni biztosíték, amelynek akkor van különösebb szerepe, ha az utazássszervező vállalkozás előre nem várt módon anyagi nehézségekbe ütközik, majd fizetésképtelenné válik, emiatt többen a külföldi pihenőhelyen rekednek, mások elbukják a tervezett utazást. A kötelező letét a második fél évtől kizárólag az utasok által befizetett előlegekre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet egy esetleges csőd esetén – mondja ki az új szabály.
Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke a távirati irodának részletezte: az új szabályozás az utazók nagyobb biztonságát szolgálja. Mostantól a hazaszállítás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fizetésképtelenség esetén történő fedezése egy új, kötelező biztosítás körébe került át, amit a cég az utas javára kell hogy megkössön.
Kitért arra is, hogy nőtt az utazási irodák kártérítési felelősségének maximális mértéke. Eddig a jogszabály a teljes részvételi díj kétszereséig engedte korlátozni a kártérítési felelősség felső határát, ez most a teljes részvételi díj háromszorosára emelkedett – vagyis az irodák nagyobb anyagi felelősséggel tartoznak az ügyfelekért. Személyi sérülés, illetve szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozott kár esetén azonban nincs felső határa a felelősségvállalásnak.
További újdonság, hogy az utazó saját maga orvosolhatja az utazási szerződés hibás teljesítését, amennyiben az iroda nem tesz megfelelő lépéseket ennek kijavítása érdekében. A felmerülő költségek megtérítését például az utazó az utazási irodától követelheti. Az utazási iroda köteles legfeljebb három éjszakára lehetőleg az eredetivel azonos színvonalú szállást biztosítani az ügyfél számára, ha a hazautaztatás elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt nem lehetséges – sorolta Molnár Judit a jogszabályi változásokat.