Az MKB-csoport az első fél évet 20,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, ami az egy évvel korábbi 7,8 milliárd forint háromszorosa. A lakáscélú hitelkihelyezés az MKB-csoportnál több mint a duplájára, a személyi hitelek folyósítása csaknem háromszorosára nőtt az idei első fél évben a tavalyihoz viszonyítva – közölte tegnap a hitelintézet. – Augusztus elejétől elérhető az MKB Bank fogyasztóbarát lakáshitele, amely a teljes futamidő alatt, fix kamatozással vehető igénybe.
A jegybanki előírásoknak megfelelő fogyasztóbarát lakáshitel az MKB Banknál augusztus elejétől érhető el, amely a közlemény szerint a piacon egyedülálló módon, a teljes futamidő alatt, fix kamatozással vehető igénybe. A kis- és közepes vállalatok hitelhez segítését megcélzó növekedési hitelprogramban (nhp) a bank részesedése 11 százalékos volt, ami magasabb az MKB részesedésénél a vállalati hitelpiacon.
Az MKB Bank jelentős hangsúlyt helyez a digitális jövőkép kialakítására, a hazai nagybankok közül elsőként, a szolgáltatást szabályozó jogszabály hatálybalépésének napján, indította el online számlanyitási szolgáltatását. A befektetési szolgáltatások területén a hitelintézet tavaly a harmadik legtöbb lakossági papírt forgalmazta, a derivatív piacon a devizakontraktusokban a második legnagyobb forgalmat bonyolította le. A vagyonkezelési üzletágban növekedett a kezelt portfóliók eszközértéke, és túlnyomó többségük felülteljesítette a referenciahozamokat.