A munkavállalók több mint harmada ingázik Magyarországon, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy 1,34 millióan nem azon a településen dolgoznak, ahol élnek. A Lechner Tudásközpont friss elemzése szerint az ingázók csaknem 17 százalékát, mintegy 220 ezer munkavállalót fogad rendszeresen a főváros. A főváros vonzereje olyannyira erős, hogy településeink több mint kétharmadából, összesen 2087 helyről érkeznek oda dolgozni. A járásközpontokat tekintve a sorban következő Győr, ahová 761 településről mennek rendszeresen dolgozni, Zalaegerszegre 680, Pécsre 588 településről járnak át. E három megyeszékhely kiemelkedő adata részben annak tulajdonítható, hogy mindhárom aprófalvas térség központja. A járásközpontok közül Sarkad fogad a legkevesebb helyről munkavállalókat.
Lakosságszámából fakadóan szintén Budapestről indulnak reggelente más településre a legtöbben, csaknem 79 ezren. Az adatok szerint Budapest után két fővároshoz közeli kisvárosból, Érdről (17 300 fő) és Dunakesziről (12 200 fő) ingáznak a legtöbben. A fővárost követve a 174 járásközpont közül Székesfehérvár vezet csaknem 31 ezer fővel. Ezt Győr majd Miskolc követi 30, illetve 26 ezer ingázóval.

Országosan a főváros vonzereje a legnagyobb a dolgozók számára
Az ingázók aránya alapján mindössze 155 olyan település van az országban, ahonnét a munkavállalóknak csak kevesebb mint a negyede megy el reggelente. Magyarország településeinek felében 50–75 százaléknyi ingázó lakik. A legnagyobb arányban a nyugat-dunántúli régió falvaiból ingáznak. Ebben szerepet játszik Ausztria közelsége is, mert a járásközpontokban dolgozók mellett nagyon sokan a határon túl vállalnak munkát. Kirívó példa a Zala megyei Lendvadedes, ahol mind a hét foglalkoztatott más településen dolgozott 2011-ben. Ezzel szemben országszerte három olyan település volt, ahol egy fő sem ingázott: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte, Gagyapáti és Litka.
Az ingázók körébe tartoznak a más belföldi településen dolgozók mellett a szomszédos országokban munkát vállalók, valamint azok is, akik munkakörükből fakadóan változtatják munkájuk helyszínét. Ugyanakkor az ingázók közé számítanak azok is, akik nem a hét minden munkanapján, hanem csak két-három naponta mennek más településre dolgozni.