Bár az elmúlt hat hónapban a zsarolóvírus-fertőzések döntő többsége Windows rendszerek ellen irányult, sem az Android, sem a Linux, sem a MacOS platformok nem voltak immúnisak a támadásokkal szemben. Sőt az ezeket ért támadások száma megnövekedett – derült ki a Sophos 2018-as, zsarolóvírusokkal foglalkozó előrejelzéséből.
A nemzetközi infotechnológiai biztonsági cég kiemelte, hogy a WannaCry és a Cerber nevű zsarolóvírusok a számítógépek elleni támadások 89,5 százalékáért voltak felelősek. Kellemetlen hír, hogy e tekintetben Magyarország a tíz leginkább érintett ország között van; nálunk észlelték a zsarolóvírusos támadások két százalékát, döntően a Cerbert. Habár a WannaCry már visszaszorult, a veszély még nem múlt el, hiszen folyamatosan keresi és támadja a számítógépeket. A digitális bűnözők várhatóan továbbra is zsarolóvírusok elszabadításával próbálnak bevételhez jutni, a szakemberek pedig már figyelmeztetnek a Bad Rabbit nevű kártevőre.

A digitális bűnözők célja a pénzszerzés
A Windows mellett az Android is egyre vonzóbb a digitális bűnözők számára. Az okostelefonos operációs rendszereket futtató eszközök elleni támadások száma 2017-ben majdnem minden hónapban nőtt, szeptemberben az androidos kártevők 30,4 százalékát zsarolóprogramok tették ki, míg októberben körülbelül 45 százalékot.
Az egyik ok, ami miatt az androidos zsarolóvírus-támadások népszerűbbé válására lehet számítani a továbbiakban, az az, hogy a digitális bűnözők számára ez egy egyszerű módszer a pénzszerzésre, ellentétben a kapcsolatinformációk és SMS-ek ellopásával, a felugró ablakok használatával, amelyek mind kifinomult hekkelési technikákat követelnek meg. Az androidos zsarolóvírusok leginkább a Google Playen kívüli webáruházakban bukkannak fel.
A Sophos elemzése két androidos támadástípus megjelenéséről is beszámol: az egyik az adatok titkosítása nélkül zárja le a telefont, a másik lezárja a telefont, majd titkosítja is az adatokat. A legtöbb androidos zsarolóvírus nem titkosítja a felhasználói adatokat, viszont maga a képernyőzár sokak számára kétségbeejtően hat. Ezért tanácsos – a számítógépekhez hasonlóan – rendszeres időközönként biztonsági másolatot készíteni a telefonunkról, hogy megőrizzük adatainkat, és elkerüljük a hozzáférés visszaszerzéséhez szükséges váltságdíj kifizetését.