A felminősítés hatására 0,2 százalékponttal csökkentek az állampapírok hozamai – kommentálta a Standard & Poor’s minapi döntését a Magyar Időknek Barcza György. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója arra is kitért, hogy ez havi szinten nagyjából 200 millió forint megtakarítást hozhat hazánknak, ami éves szinten 2,4-3 milliárddal kevesebb kamatkiadást jelenthet.
Korábban a közgazdászok úgy vélekedtek, hogy a magyar adósbesorolás pozitív változásának már nem lesz jelentős hatása a hozamszintekre, mivel a befektetők, látván a töretlenül javuló gazdasági teljesítményt, már a minősítés előtt alacsonyabb hozammal vásároltak magyar állampapírokat. Ez – folytatta kérdésünkre Barcza György – csak részben bizonyult igaznak, hiszen az e heti változások azt mutatták, hogy „a mostani felminősítést a piac előzetesen nem teljesen árazta be”.
A második felminősítés annyiban volt váratlan, hogy a magyar adósbesorolásnak nem volt pozitív kilátása – jegyezte meg az ÁKK első embere. (A felminősítés előtt általában pozitív kilátással szoktak ellátni egy szuverén adósságot a nagy intézetek.) Ha azonban figyelembe vesszük azt is, hogy Magyarország már 2013 óta kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és a makrogazdasági mutatók sokat javultak, illetve az ország sérülékenysége is csökkent, szerinte már jóval hamarabb sor kerülhetett volna a határozatra.

Nincs napirenden egyelőre devizakötvény kibocsátása – mondta az ÁKK vezérigazgatója
Látva a felminősítés után megnőtt befektetői érdeklődést, több elemző is azzal számolt, hogy a kormány devizakötvény kibocsátásához folyamodik.Barcza György kérdésünkre elmondta: ez továbbra is egy lehetőség, de nem prio-ritás. Egyelőre azonban – tette hozzá – nincs napirenden a kérdés, hiszen a forintpiacon kedvezők a feltételek.
– Alapelvünk, hogy a magyar fizetőeszközben kibocsátott papírok iránti kereslet határozza meg, szükséges-e devizakötvényt kibocsátani. A felminősítés után a forint mellett devizakötvényeink kamatai is jelentősen csökkentek, így kedvezőbbé válhat egy kibocsátás.
A jelenlegi forintpiaci helyzet mellett azonban ez inkább a jövő évben valószínű – hangsúlyozta Barcza György. Egy esetleges 2017-es euró- vagy dollárkötvényre egyébként Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is utalt az S&P pénteki lépése után.
Arról, hogy a felminősítés következtében olcsóbbá válik a finanszírozás, már Kovács Árpád is nyilatkozott a héten lapunknak.
– A jobb besorolás tulajdonképpen azt jelzi, hogy itt békesség és rend van, ha voltak is korábban egyenlőtlenségek, és mindez pozitívan befolyásolja az országról kialakult képet, illetve beruházásokat, befektetéseket vonz – tette hozzá a Költségvetési Tanács elnöke.
Mindez pénzt hoz az országnak – összegezte a tanács vezetője.