Elindította kereskedelmi termelését Magyarország jelenleg legnagyobb naperőműve. A MET Dunai Solar Park a vállalatcsoport első megújulóenergia-beruházása, közel kilencezer háztartás ellátásához elegendő villamos energiát termel – közölte a cég. A MET a 25 millió euró értékű beruházást piaci projektfinanszírozás bevonásával, állami támogatás nélkül hajtotta végre. A legújabb technológiákra épülő naperőmű várható élettartama legalább 25 év. A naperőmű kapacitása 17,6 megawatt.
A cég közlése szerint a MET-csoport a beruházás előkészítését 2016 elején kezdte meg, a tervezési-engedélyezési folyamat pedig 2016 augusztusában indult. Közel kétéves előkészítést követően az építkezés 2018 augusztusában fejeződött be. A sikeres tesztidőszak után a MET Dunai Solar Park már kereskedelmi üzemben termel. A park az első eleme a MET-csoport hazai megújuló portfóliójának, a vállalat további befektetéseket is tervez, összesen 50–100 megawatt beépített teljesítményű napelempark létrehozása a cél Magyarországon.
– A MET-csoport új üzleti stratégiájának egyik kulcseleme a sokoldalú eszközportfólió kiépítése, amelynek elengedhetetlen része a megújuló energiaforrások felé nyitás – mondta Horváth Péter, a MET Dunai Solar Park ügyvezetője.
– Üzleti fantáziát és jövedelemtermelő képességet egyaránt látunk benne – tette hozzá a vállalat által kiadott közlemény szerint.