Kazahsztán egy rövid ottlét alatt is megmutatja, mennyire sokféle, ahogy azt is, hogy sok mindennek, ami az ország fejlődésében történik, nehéz értelmét találni. Budapestről a kazahsztáni út első állomása a Nazarbajev nemzetközi repülőtér. Hova máshova is landolhatna az ország elnöke, Nurszultan Nazarbajev kultuszát nagyon látványosan hirdető államban az érkező?
Asztana fura: egy kirakatba tervezett ékszerdoboz, amely elbűvöl színeivel és formáival. Hatalmas város, felvonultatja a giccsbe hajló felhőkarcoló-sereget, ami a nagyzolásra hajlamos más posztszovjet nagyvárosokra is jellemző, úgy, hogy elsőre nehéz akár az épületek elhelyezésében vagy színvilágában bármilyen koncepciót felfedezni. Ugyancsak a posztszovjet habitushoz híven jól látszik, hogy a modernizálásra elképzelhetetlen pénzösszegeket költöttek.
Mindeközben alig pár kilométerre, Asztana külvárosában már messze nem ennyire fényűző életkörülmények között élnek a helyiek, arról nem is beszélve, hogy mekkora a különbség a főváros és a vidék között, ahol sok területen vezetékes víz és csatornázás sincsen.
Asztana belvárosában elég csak pár órát eltölteni még egy borús, esős őszi napon is, hogy úgy érezze az ember, ez nem egy élhető közeg. Sehol egy étterem, egy mozi vagy akár egy kocsma, ahol enni és inni lehetne, a belvárosi részben marad minderre az építészetileg ugyancsak káprázatos piramis bevásárlóközpont.
Asztanát útitársainkkal többször szellemvárosnak véltük, ami amúgy a központi kormányzati negyed. Csakúgy, mint az elnöki palota mögötti folyóparti sétányt, ami ránézésre az eredeti elképzelés alapján az lehetett volna, mint ami Budapestnek a Margitsziget. Ehhez képest itt valószínűleg többórás vagy akár többnapi unatkozását szakíthattuk meg egy rendőrnek, aki végre igazoltathatott valakit az amúgy kihalt sétányon.
Nazarbajev elnök jelenléte a városban nemcsak az elnöki palota előtt elterülő, megdöbbentő méretű térről érzékelhető, hanem fémbe öntött kézlenyomata a város egyik fontos turistalátványossága, amely a Bajterek-torony tetején látható. A csaknem száz méter magas kilátótoronyból jól be lehet látni a város többi részét, a világkiállításra készült különböző építményeket, továbbá azt is, hogy nincs megállás, Asztanában most is úgy építik az újabb felhőkarcolókat, mintha mindez csak annyiból állna, hogy alkalmanként meglocsolják a földbe elvetett magokat.
Asztana történelmi és politikai okokból lett Kazahsztán fővárosa, a mesterségességét jól mutatja, hogy kazahul Asztana jelentése egyszerűen „főváros”, és az is, hogy a majdnem húszmilliós lakosságú országból kevesebb mint egymillióan élnek itt. Az „igazi” fő település sok szempontból továbbra is a régi főváros, Almati.
Az ország hatalmas méreteiből adódóan ide Asztanából éjszakai vonattal célszerű eljutni, 12 órás útról van szó. Érdemes a legfelsőbb kategóriás hálókocsis jegyet megvenni, nem sokkal drágább, és a körülményekhez képest kényelmes. Emellett még a mozgó talajon való zuhanyzást is ki lehet próbálni a hálókabinhoz tartozó fürdőszobában.
Almatiba vélhetően kevesen érkeznek turisztikai céllal, amikor ugyanis a helyi piac kifőzdéjébe ültünk be ebédelni, sikerült meglepni a többi vendéget. Ekkor szegődött hozzánk egy helyi, amúgy taxizó ember, aki megörült, hogy angol beszédet hallott. Ő a továbbiakban is nagy segítségünkre volt, mivel a város működésében sok olyan kihívást láthat egy idegen, amivel felkészültség nélkül nem nagyon tud mit kezdeni.
Minden posztszovjet országra, de Kazahsztánra talán még inkább igaz, hogy legalább alapszintű orosznyelvtudásra szükség van. Angolul kevesen beszélnek, az éttermek étlapját is értelemszerűen cirill betűvel írják. Ezt ugyan meg lehet kerülni idegenvezetők felbérlésével, ami azonban sok élménytől is megfosztja az utazót.
Almati környéke – itt több száz kilométeres kitérőket kell érteni – számos természeti látnivalót kínál, például a Sarin-kanyont. A hatalmas sziklatörzsekkel övezett sugárút lélegzetelállító. Szintén a térség természeti látványosságai közé tartozik az Emel Nemzeti Park. Ezt a túraszervezők és a helyi jegyértékesítők is kétnapos programnak javasolják, lévén nagyok a távolságok.
Mivel időnk korlátozott volt, az elérhető állomások közül az éneklő dűnéket választottuk, és nem csalódtunk. Hozzá nem értő szemnek eleve nehezen értelmezhető, hogy miként alakulhat ki néhány ilyen hatalmas és ilyen impozáns homokbucka a hegyek között, amin az állandó szél miatt siklik a homok, és ezzel közben „énekel”.
A kazahsztáni árak kedvezők. Az időben lefoglalt fapados járattal valamivel több mint harmincezer forintból kijön a repülőjegy oda-vissza. Innét persze a határ a csillagos ég, függően attól, mik az igények.
Lehet autót bérelni, de ugyanúgy lehet stoppolni vagy vonatozni, habár a helyi viszonyokat nem ismerőknek valószínűleg érdemes inkább a biztosabb utat választani. Veszélyben egyszer sem éreztük magunkat, bár az autóbérlés mellé a korrupt rendőröknek járó kenőpénz-protokollról is útmutatást kaptunk.
A szállás egy éjszakára 1500-2000 forintból kijön, a bolti árak is alacsonyak. A helyi fizetőeszköz a tenge, 100 tenge nagyjából 80 forint, vagyis relatíve könnyű menet közben átszámolni. Aki nagyon precíz akar lenni, tudjon róla, hogy a kazah fizetőeszköz az amerikai dollárhoz indexált, ennek megfelelően a napi árfolyam változékony.