Megnyugtató eredményekkel zárult a közétkeztetésben és az ételek házhoz szállításában érdekelt főzőkonyhák vizsgálata. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lapunk kérdésére közölte, napjainkig összesen 3253 főzőkonyhát ellenőriztek és minősítettek a szakemberek. Ezek a létesítmények csaknem 1,3 millió embert látnak el meleg étellel az ország különböző részeiben. A Minőségvezérelt közétkeztetés programot 2015 októberében indította el a Nébih, amelynek keretében egységes kérdéslista alapján minősítik az egységeket. A minősítés helyszíni szemlékre épül, amelyek előre nem egyeztetett, váratlan időpontban zajlanak.
A vizsgálat során mintegy 147 szempontot vesznek figyelembe az ellenőrök. A szakemberek vizsgálják a termékek minőségét, az ételkészítés folyamatát, a konyha felszereltségét, tisztaságát, valamint a minőséget és élelmiszer-biztonságot garantáló dokumentumok meglétét, illetve a vonatkozó jogszabályok betartását. Az értékelés, azaz a minősítés az iskolában már jól ismert módszerrel, egytől ötig terjedő osztályozással zajlik. Az eddigi eredmények alapján a vizsgált főzőkonyhák 7 százaléka jeles minősítést kapott, 30 százalékuk jó, 39 százalékuk közepes, 17 százalékuk pedig elégséges osztályzatot szerzett. A mintegy 3253 egység 7 százaléka nem felelt meg a követelményeknek.

A közétkeztetési minősítést előre be nem jelentett időpontban, helyszíni szemlék során végzik
A feltárt hibák jelentős szórást mutatnak a Nébih tájékoztatása szerint, a hatóság ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb egységben nagyobb beruházások nélkül kiküszöbölhetők a hiányosságok, csupán nagyobb odafigyelésre és jobb szervezésre van szükség. Az ételek minőségével kapcsolatban sem tártak fel súlyosabb szabálytalanságot a hatóság emberei. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyelőre csak kevesen használnak ökológiai termelésből származó alapanyagokat. A főzőkonyhák többségében, 57 százalékukban viszont rendszeresen friss alapanyagból készülnek az ételek.
Néhány hónapja elindult a tálalókonyhák vizsgálata is, eddig közel ezer minősítési folyamat zajlott le az országban. A vizsgált egységek csupán 5 százaléka hullott ki a rostán, ezek a konyhák elégtelen minősítést kaptak, míg 10 százalékuk jeles, 36 százalékuk jó eredménnyel zárta a vizsgálatot. A szakemberek bizonyos időszakonként visszatérnek a már korábban vizsgált egységekbe, hogy meggyőződjenek arról, hogy a Nébih által javasolt módosításokat átültették-e a gyakorlatba a vállalkozások. A hivatal szerint ugyanis a minősítés legfontosabb célja nem a szankcionálás, sokkal inkább a fejlesztő és javításra ösztönző szándék vezérli az ellenőröket.