Elmarad a villamosenergia-szektor péntekre tervezett demonstrációja, mivel bérmegállapodást írt alá az MVM-csoport az állami vállalatnál tevékenykedő MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetséggel (TSZSZ) – mondta a Magyar Időknek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője.
Emlékeztetett: korábban az MVM-nél idén, jövőre és 2019-ben összesen 17 százalékos emelést ígértek a dolgozóknak, azonban Fónagy Jánosnak, a fejlesztési tárca államtitkárának a közbenjárásával a béremelés mértéke 27 százalék lesz.
Az idén 10 százalékot kapnak a dolgozók, januárig visszamenőleg, jövőre 9-et, azt követően pedig újabb 8 százalékos emelés jár. Mészáros Melinda kiemelte: a bérek differenciálása, valamint az MVM-csoporthoz tartozó 18 leányvállalattal folytatandó különegyeztetés még hátravan, ezért várhatóan a dolgozók májustól kapják kézhez a megemelt összeget, visszamenőleg. A Liga vezetője hozzátette: a szakszervezeti munka mellett a szaktárca közreműködése is nélkülözhetetlen volt a tárgyalások sikeres lezárásához.
Az MVM korábban 17 százalékos béremelést ajánlott, mivel azonban ez a javaslat a szakszervezet számára elfogadhatatlan volt, ezért péntekre demonstrációt szerveztek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium budapesti épületéhez. A megállapodás miatt erre nem kerül sor. Az érdekképviseletek azt kifogásolták, hogy a nagy állami cégeknél, tehát a postánál, a vasútnál, a Volánoknál, valamint a vízügynél három év alatt 30 százalékkal emelkednek a fizetések, ezzel szemben az MVM-nél – amely szintén stratégiai cég – jóval kisebb volt az ajánlat.
Az alacsonyabb béremelést korábban azzal indokolták, hogy a villamosenergia-ágazat nem küzd súlyos munkaerőhiánnyal, emellett a bérek sem alacsonyak a cégcsoportnál, így a minimálbérnél és a bérminimumnál is magasabb összeget vihetnek haza az alkalmazottak. Az emelés a 18 leányvállalatnál több mint nyolcezer munkavállalót érinthet.
A postánál, a vasútnál, a Volánoknál, valamint a vízügyi ágazatban még februárban állapodtak meg a 30 százalékos, hároméves bérfelzárkóztatásról a szakszervezetek a fenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. Mivel a szükséges emelésre önerőből nem futotta volna a cégeknek, ezért az állam kompenzálta a bérköltségeket. A magasabb bér ezeknél a cégeknél áprilisban érkezik, januárig visszamenőleg.
A jobban kereső dolgozók az idén átlagosan 10 százalékos emelést kapnak, a bérminimum feletti bérkategóriákban foglalkoztatottak pedig átlagosan 12-13 százalékot.