A medvehagymagyűjtés szabályaira hívta fel a figyelmet a hét végén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A más néven vadfokhagymának nevezett zöldség szüreti szezonja jellemzően március vége, április eleje. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megtermő vadfokhagyma gyűjtése engedélyhez kötött.
Felidézik, hogy az utóbbi években nagyon népszerűvé vált a medvehagyma, azonban a megnövekedett igényeket gyakran illegálisan gyűjtött vagy importált áruval látják el. Fontos tudni, hogy medvehagymát állami erdőben saját felhasználásra bárki szabadon gyűjthet. A vonatkozó előírások szerint maximum két kiló szedhető naponta. A saját célra gyűjtött növényt azonban tilos értékesíteni! Emellett ha valaki magánerdőben akar vadfokhagymát gyűjteni, ahhoz engedélyt kell kérnie. Az egyes erdőterületek besorolásáról a Nébih interaktív erdőtérképén tájékozódhatnak az érdeklődők.
Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A gyűjtött medvehagyma ráadásul élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. Ennek megfelelően az árusítás során fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét. A hatóság rámutat: az előírás miatt vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepel-e a gyűjtő vagy a forgalmazó neve és címe, ha nem, az gyanúra ad okot, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vásároljunk.
A medvehagyma levelei egyébként könnyen összetéveszthetők a gyöngyvirágéval. Ezzel együtt kicsi az esélye a tévedésnek, hisz utóbbi jóval később hajt, időnként azonban mindkettő megtalálható egyszerre az erdőben. Érdemes figyelni a begyűjtéskor, mert a gyöngyvirág levelei májkárosodást okozhatnak, ezért járjunk el körültekintően! A Nébih szerint jó megoldás a medvehagyma levelének megdörzsölése. Ha fokhagymaillata van, akkor valóban az ízletes és különleges csemegére sikerült rátalálnunk.
ÜVEGSZILÁNK A KONZERVBEN
Tegnap a Nébih arra is figyelmeztetett, hogy egy németországi vásárló üvegszilánkot talált a LaoGanMa márkájú, csiliolajban tartósított, 210 grammos gombakonzervben; a termékből Magyarországra is került. A kínai szállítmány egy holland vállalkozáson keresztül érkezett az unióba. A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy a konzerveket vigyék vissza a vásárlás helyére.