Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerés átadó ünnepségén elmondta: az építőipar adatai alapján elmondható, bővülnek a beruházások az országban, a vállalkozások teljesítménye javul, ez növekvő gazdaságot, versenyképesebb, jobb termékeket eredményezhet a jövőben.
Varga Mihály kiemelte: elsősorban a CSOK-nak köszönhető, hogy a kiadott lakásépítési engedélyek száma 2016-ban két és félszeresére nőtt éves összevetésben, és csaknem 10 ezer új lakás épült az elmúlt évben. A várakozásoknak megfelelően 2017. első negyedévében tovább emelkedett – mintegy 89 százalékkal – a lakásépítési engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest, a használatba vett lakások száma pedig 47 százalékkal bővült. Várakozásaink szerint az idei évben 15 – 16 ezer új lakás épülhet, ez az építőipar teljesítményét pozitívan befolyásolja majd – mondta a tárcavezető.
Varga Mihály hangsúlyozta: az Európai Uniós források felfutásával párhuzamosan visszatér a tartós növekedés az építőiparban, emellett a tervezett állami beruházások is újabb lendületet adnak az ágazatnak.
Tizenkét éves csúcson a kibocsátás
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt jelentette csütörtökön: az épületek építése 30,2, az egyéb építményeké 48,8 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest 3,4 százalékos növekedést mutat a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított index.
Az épületek építésének növekedése márciusban is elsősorban ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye. Az egyéb építményeknél az alacsony bázis mellett az út- és vasútépítési munkáknak volt köszönhető a növekedés.
A márciusban megkötött új szerződések volumene 31,3 százalékkal elmaradt az előző évitől, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 11,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 41,3 százalékkal. Az építőipari vállalkozások teljes szerződésállománya március végén 81,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 50,2, az egyéb építményeké 105,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Az első negyedévben 24,7 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbit. Az épületek építése ágazatban 27,1, az egyéb építmények építése ágazatban 28,1 százalékos volt a növekedés.
Az első negyedévben az építőipar termelői árai 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest 1,7 százalékkal voltak magasabbak az árak. Az épületek építése ágazatban 6,8, az egyéb építmények építése ágazatban 2,0, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 4,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Optimista elemzői várakozások
Idei teljesítményével az építőipar jelentősen hozzájárul a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez – mondták elemzők a távirati irodának. Horváth András, a Takarékbank elemzője 2017 egészére az építőipari termelés 19,4 százalékos növekedését várja az első negyedévi 24,7 százalékos növekedés és a tavalyi 18,8 százalékos visszaesés után.
Az 5 százalékos áfakulcs véglegesítésével enyhíthető lenne az ágazatot sújtó és a növekedési lehetőségeit korlátozó kapacitáshiány, hiszen a kivitelezőknek nem kellene rohamtempóban befejezniük a beruházásaikat 2019 végéig – vélekedett Földi Tibor, a Futureal csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója.