Napokon belül távozik posztjáról a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke.
Csoltó Gábor, aki megválasztása után, idén tavasszal interjút adott lapunknak is, azt írta honlapján, hogy a szervezeten belüli feszültségek miatt hagyja ott a kamarát.
Mint írta, „több mint hét hónapja vállaltam el a BKIK elnökségét nagy kedvvel, nagy tervekkel. Ebben az időszakban jól érezhető volt a támogatottság, s így minden erőmmel az építést kezdtem el. Mint köztudomású, először mindig a gazdasági alapokról kell gondoskodni, s a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a BKIK öt év után pozitív mérlegű, kiegyensúlyozott évet zárhat. Megtörténtek a választások, megtörtént az alapszabály és a működési szabályok újragondolása, elfogadása. Jelenleg a működést befolyásoló szabályzatok – mint a kötelezettségvállalási szabályzat – megújítása van napirenden. Megerősítettük a sajtót, visszaszereztük a kamara médiáját, a BKIK újra elismert tárgyalópartnere lett a fővárosnak, kerületeknek, főhatóságoknak. Rendeződött a munkakapcsolatunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, és kifejezetten kellemesé vált a városi és területi kamarákkal. Sok mindent nem felsorolva fontos megemlíteni a most megalakuló új kollégiumi rendszereket és kapcsolatunkat a Corvinus Egyetemmel. Mindeközben érzékelhetővé vált a kamarán belüli hatalmi harc erősödése. A közelmúltban lezajlott választások körülményeinek lebonyolításával sem tudok a magam részéről azonosulni. Eddigi munkámat sok jó munkatárs támogatta, eredményeink közösek. Támaszkodhattam a nagy munkabírású, lelkiismeretes és elhivatott főtitkár asszonyra, bizottságainkra. Kiemelem a jó munkakapcsolatot a fővárossal, és ezen időszak alatt az MKIK támogatását. Ezennel bejelentem – december 17-i hatállyal – lemondásomat a BKIK elnöki tisztségről” – áll a dokumentumban.