A Pénzügyminisztériumnak az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatása szerint Varga Mihály hozzátette: „alapvető szempontunk a bankunió nyitottságának és hatékonyságának, illetve a bankunión belüli és kívüli tagállamok közti egyenlő elbánás fenntartása”.
Az eurozóna stabilitása, a bankunió szilárd működése kulcsfontosságú a magyar gazdaság és pénzügyi rendszere számára is. A bankunió lezárására vonatkozó tárgyalásokon a kívülálló tagállamok érdekeit is figyelembe kell venni – hangsúlyozta a miniszter. Magyarország eddig is konstruktívan vett részt a bankuniós egyeztetéseken, és sokat tett a kockázatcsökkentés terén is.
Magyar szempontból is fontos, hogy a több tagállamban működő pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó pénzügyi felügyeleti feladatmegosztás kiegyensúlyozottsága az anyaország és a fogadó országok között ne boruljon föl. Magyar szempontból az is fontos, hogy a szuverén adósságkockázat szabályozása ne változzon, tehát a magyar állampapírok maradjanak a jelenlegi kockázatmentes kategóriában – húzta alá a miniszter.
Pénteken az Ecofin Tanács ülésén az uniós banki kockázatcsökkentő csomag mellett a forgalmi adózásról is tárgyalnak majd az EU pénzügyminiszterei.