A múlt évben 2016-hoz képest 23,5 milliárddal többet, mintegy 288 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál. Így a családi kedvezménynek köszönhetően átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a szülők tavaly – mondta tegnap Varga Mihály.
A távirati irodának kiemelte: a múlt évi összeg több mint hússzorosa annak, amit a balliberális kormányok az utolsó évükben adókedvezményként adtak a családoknak. A pénzügyminiszter jelezte: évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekeseknél.

Varga Mihály szerint az emelkedő reálbérek miatt áramlanak vissza a külföldön dolgozó magyarok
Fotó: Kurucz Árpád
Az előzetes számítások szerint a kétgyermekes kedvezmény emelésének és a keresetek folyamatos emelkedésének köszönhetően a családi kedvezmény révén megtakarított összeg az idén meghaladhatja a 310 milliárd forintot is.
Varga Mihály elmondta: az szja-bevallások adatai szerint majdnem minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel. Ebből kiderül, hogy 2011-től 2019-ig – az előzetes számítások szerint – 2250 milliárd forintot hagy a kormány a családoknál adó-, illetve járulékkedvezmény formájában.
A családi adókedvezmények hazai rendszerét 2011 eleje óta az állandóság és a kiszámíthatóság jellemzi. Az adóügyekben ez mindenkor fontos, és különösen igaz ez azokra az előírásokra, amelyek a gyermekvállalást kívánják elősegíteni, támogatni – fogalmazott a pénzügyminiszter.
A nyolc évvel ezelőtti szabályokat felidézve elmondta, hogy 2010-ben még az előző, szocialista-liberális kormány adórendszere volt érvényben, amikor mindösszesen 12 milliárd forintot fordított az állam családi adókedvezményre, és csupán a nagycsaládosoknak járt néhány ezer forintos havi enyhítés.
A múlt év nagy nyertesei a kétgyermekesek voltak, akik 2017-ben 60 ezer forinttal költhettek többet gyermekeikre, mint egy évvel korábban. Varga Mihály megjegyezte, hogy a kétgyermekesek családi adókedvezményének 2016 és 2019 közötti duplázása – amely szerint jövőre már havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekes szülőknél hagyott összeg – demográfiai szempontból is lényeges lépés lehet.
A pénzügyminiszter szombaton a Fidelitas országos választmányának balatonföldvári ülésén is jelen volt. Ott a távirati iroda tudósítása szerint elmondta, hogy a munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához.
Hangsúlyozta: európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány tovább kívánja csökkenteni.
Emlékeztetett, hogy a lakáshoz jutásban a családi otthonteremtési kedvezmény jelentett segítséget, az oktatás versenyképességének fokozására a ráfordítás folyamatos növelése szolgált.
Szerinte fontos, hogy folytatódjon a 25 év alatti, még nem dolgozó, de már nem is tanuló fiataloknak 2015-ben indított Ifjúsági garancia program, amelyben eddig 97 ezren vettek részt, továbbá a tanulmányokhoz akár kamatmentes támogatást is nyújtó Diákhitel-program, amelybe már 400 ezren kapcsolódtak be.
A pénzügyminiszter rámutatott: az emelkedő magyarországi reálbéreknek köszönhetően 2017 óta visszaáramlás figyelhető meg a külföldön munkát vállaló magyarok körében.

Az egyik legfontosabb program a gyermeknevelés támogatása
Fotó: Havran Zoltán
– Megváltozott a trend, évente húszezer ember jön haza úgy, hogy utána nem is megy vissza munkát keresni – tette hozzá.
Böröcz László, a Fidelitas elnöke elmondta, hogy a választmányi ülésen és az ahhoz kapcsolódó konferencián az ifjúsági szervezet 150-200 tagja vett részt, hogy átbeszéljék a következő időszak teendőit.
Úgy vélte, a fiatalok szülőföldön maradásához kiemelten fontos a biztonság és az erős gazdaság. Versenyképes bérekkel inkább döntenek úgy a fiatalok, hogy itthon maradnak, és külföldre rövid időre, nyelvet tanulni, tapasztalatot szerezni mennek – fűzte hozzá.