Magyarországon 2017-ben magasabb fokozatba kapcsol az újraiparosítás – mondta a kormányfő a Samsung SDI járműakkumulátor-gyárának tegnapi megnyitóünnepségén. Orbán Viktor kiemelte, hogy a járműgyártásban dolgozók száma 2017 első negyedévében meghaladta a 160 ezret, ezzel Magyarország Közép-Európa egyik járműgyártó centruma lett, miközben elindult abba az irányba, hogy a régióban az e-autózás éllovasa legyen. A miniszterelnök úgy vélte, az ezzel kapcsolatos új beruházások – így a gödi üzem – révén már nemcsak autót gyártanak, hanem a jövő autóit is megálmodják, készítik és tesztelik itt.
A kormányfő kitért rá, hogy 2019-re az elektromos töltőállomások száma 3500–4000 között lesz az országban, 2020-ra 63 ezer elektromos meghajtású jármű kerül a magyar közutakra, és ebből 54 ezer személyautó lesz. Az elektromos autók tulajdonosai pedig adókedvezményeket kapnak. – A Samsung 100 milliárdos beruházásával közvetlenül 600, a beszállítók révén akár több ezer munkahelyet teremt majd Gödön, a település kétmilliárdos kormányzati támogatást kap közlekedési infrastruktúrájának a fejlesztésére – mondta a kormányfő.

Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója, Orbán Viktor és Jim Gun Hjong nagykövet az avatáson
Emlékezetes, a Samsung az ezredfordulón képcsőgyárat létesített a Pest megyei településen. Az ipari trendek változásával ezzel a tevékenységgel felhagyott a koreai cég, de a gyárat megtartotta. Tavaly augusztus végén jelentették be, hogy Magyarországra telepíti a vállalat az elektromos autók akkumulátorainak gyártását.
A gyár alapterülete 333 ezer, a beépített terület 91 ezer négyzetméter, az itt előállítandó akkumulátorok összteljesítménye három gigawatt lesz. A gyárban kétféle termék gyártását tervezik: a cellagyártás az elektródák előállításával kezdődik, amit az összeszerelés, formázás, majd a cellák összeszerelése követ. A modulokat a kész cellákból építik össze.
A Samsung most azt az üzemet alakította át, amelyet 2001-ben épített a plazmatévékhez használt képernyőpanelek gyártására. A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárt be. A gödi telepükre, amelyet 2007-ben még bővítettek, azt követően került lakat, hogy a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.
Magyarországon több nagy európai autógyártó cégnek is van üzeme, ráadásul közel van a Samsung által tavaly felvásárolt Magna Steyr akkucsomaggyártó székhelye Ausztriában. Az európai autógyártók nagy lendülettel fejlesztik elektromos autóikat. Az Audi a közelmúltban jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja a 500 kilométeres hatótávú, tisztán elektromos személyautót. A gyártó az LG és a Samsung együttműködésével fejleszti ki korszerű üzemanyagcellás technológiáját, amely egy SUV modellben mutatkozik be.
A Volkswagen szerint újra kell gondolni az elektromos autókkal kapcsolatos stratégiát, és a német autóiparnak előnye származhat a saját akkumulátorgyártásból. A Volkswagen márkát vezető Herbert Diess a német dpa hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a jövőben az akkugyártási kapacitás érték lesz.
A Samsung a BMW-vel is együttműködik. A bajor márka 2009-ben úgy döntött, hogy a lítiumion akkumulátorcellákat a Samsungtól vásárolja meg. Akkor ennek az volt az oka, hogy a Samsung rendelkezett a legjobb elérhető technológiával és jövőorientált szakemberekkel.
A trend erősödését az is jelzi, hogy az amerikai Tesla hamarosan elkezdi az olcsóbb elektromos autók tömeggyártását, ehhez pedig Közép-Európában tervez gyártóüzemet létesíteni. Szlovákia mellett hazánk is versenyben van a beruházásért, ami óriási lökést adhatna az elektromos autózásnak.