Lecsapna az Uber által hátrahagyott ügyfelekre és sofőrökre egy magyar vállalkozás is – értesült több forrásból a Magyar Idők.
A cég, amely a magyarországi Uber alvállalkozója volt, új applikációt fejlesztett és terjesztene a következő napoktól. Az egyelőre nem világos, miként jut a cég az ügyfelek adataihoz, akik e-mailben kapnak tájékoztatást az új szolgáltatásról. Az elektronikus levél kézhezvétele után csak meg kell keresniük és le kell tölteniük az új applikációt. Az ügyfelek meghívhatják ismerőseiket is. A regisztráció után az Uber rendszeréhez hasonlóan vehető igénybe a szolgáltatás, ami csak a jogszabályok szerint különbözik a már megszokottaktól.

Értesüléseink szerint a vállalkozás új applikációja a napokban már elérhető lesz
Az üzleti modell tulajdonképpen nem újdonság: személyszállítási szolgáltatás helyett sofőrrel együtt lehet majd autót bérelni. Így a taxitörvényt egy kiskapu révén meg lehet kerülni, ahogyan már számos, Magyarországon működő szolgáltató teszi évek óta. Azzal, hogy egyes társaságok élnek ezzel a lehetőséggel, bőven alá tudnak ajánlani a sárga taxik fixált árainak. Nagyjából csak a felét kérik el annak az összegnek, amelyet egy hivatalos személyszállító kérne például azért, hogy Budapesten a Liszt Ferenc repülőtérre kivigye az utast. Az árverseny természetesen emellett jelen van a sofőrös-autóbérlős piacon is.
Az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, és a terveik szerint augusztus 10-től már elérnék azt az utasmennyiséget, amellyel megítélésük szerint teljes kapacitáson működhetnek. Az Ubernél vasárnapi magyarországi leállásáig nagyjából 1500 regisztrált sofőr volt, de azt nem tudni, pontosan hányan igazolnának át közülük. A tarifa sem lesz ugyanaz, mint az Ubernél, de továbbra is alacsonyabb árakat ígér, mint a sárga taxik. Míg egy uberes úton kilométerenként 165 forintot, plusz percenként 30 forintot kellett fizetni, az új szolgáltatásnál egy kilométer 200 forintba kerül majd, de nem lesz percdíj. Tehát ha dugóba kerül az autó, akkor jobban jár az utas – azaz az autó és a sofőr bérlője – az uberes tarifákhoz képest, ha nem, akkor sem jár rosszabbul. Az Uber rendszeréhez hasonlóan az ügyfelek az elektronikus számlát e-mailben, az út lezárásakor, gyakorlatilag a jármű elhagyásának pillanatában kapják meg.
Lapunk megkeresésére az Uber magyarországi képviselete nem kívánta megerősíteni az információkat. Közölték, hogy a kezdeményezés nem a társasághoz köthető.
Augusztus 1-jétől az észt Taxify nevű társaság is pályázik a digitális fejlődést nem elutasító magyar utasokra. A cég tegnapi bejelentése szerint úgy szándékozik Budapesten elindítani szolgáltatását, hogy betartja a taxisrendeletben előírtakat. Egyúttal az Ubernél már megszokott kényelmi funkciókat is ajánlaná az utasoknak, de vállalná a járművek sárgára matricázását és a fix tarifák alkalmazását is.