– A stabil tulajdonosi, kedvező gazdasági háttérre, valamint a megnövekedett árbevételre alapozva az elkövetkező 3-5 évben nagyszabású fejlesztésekbe kezd a Hunguest Hotels Zrt., alapvetően négycsillagos, illetve úgynevezett superior négycsillagos kategóriájú szállodalánccá szeretnénk válni – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Hülvely István.
A legnagyobb belföldi szállodalánc vezérigazgatója elmondta: már zajlik a tervezés folyamata, az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből átalakult hotellánc belföldi egységeinek felújítására nagyjából 45 milliárd forintot terveznek elkölteni. – Elértük azt a jövedelmezőségi szintet, amikor már kifizetődő lehet a felújítással járó beruházás, amelynek során a jelenleg háromcsillagos szállodáink – egy-két fővárosi kivétellel – szintet lépnek, a négycsillagos hotelek pedig megújulnak, megerősítik piaci pozíciójukat a jelenlegi vendégkör megtartásával, illetve bővítésével – fogalmazott Hülvely István.
Szavai szerint a Hunguest Hotels több mint két évtizede alatt túlélt egy komoly válságot, talpon maradt a növekvő belföldi utazási piac élvonalában, bővült a látogatottsága, azonban mostanra időszerűvé vált a megújulás – ezt az iparági-gazdasági környezet is lehetővé teszi. A Hunguest Hotels életében most jött el az az időszak, amikor kompromisszumok nélkül, magasabb színvonalú fejlesztésekbe kezdhetünk a fenntarthatóság elve mentén – összegezte a vezérigazgató.
Biztos pozícióban
A szakember felidézte, jelentősen megerősítette a Hunguestet a belföldi piacon a Konzum Nyrt. hotelportfóliójának bővülése. Ennek köszönhetően a tőzsdei cég leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. már 26 szállodát (18 magyarországi és öt külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt, emellett partnerszerződések alapján további három szállodát) működtet – mondta.

Hülvely István: Eljött az ideje, hogy kompromisszumok nélkül fejlesszük a piacvezető cég egységeit
Fotó: Éberling András
Hülvely István szerint már csak emiatt is várható, hogy tavalyhoz képest nagyságrendileg nagyobb árbevételt realizál a vállalat 2018-ra, de az összehasonlítható alapon vizsgált szállodák forgalma is büszkeségre adhat okot. A Hunguest – a vendégforgalom és a tulajdonolt házak tekintetében – vezető piaci pozícióját tovább erősíti a jövő tavasszal nyíló nyíregyházi, sóstói négycsillagos gyógy- és wellness-szálló, amely a lánc 27. tagjaként a várakozások szerint ötvenezer vendégéjszakával növeli majd a cégcsoport vendégforgalmát.
Grandiózus forgalom
Az internetes foglalások növekedése, az online fizetési hajlandóság javulása, a mobileszköz-forgalom bővülése, illetve az, hogy szélesebbre tárult a foglalási ablak – ami azt jelenti, hogy a vendégek az érkezéshez képest időben korábban teszik meg a szobafoglalásokat –, élénkítő hatással vannak a piacra. Eközben érzékelhetően erősödtek az átlagárak, stabil a kereslet, és a holt szezonokban kevésbé sokkoló forgalmat termel a szállodaipar – sorolta Hülvely István, aki szerint általánosan tapasztalható, hogy az ágazat jövedelmezősége mostanra javult, és gyarapodik a turizmus GDP-hez való hozzájárulása.
– A szállodaipar számára meghatározó nyári hónapok eredményeit is látva már kijelenthető, hogy 2018-ban is sikeres évet tudhat maga mögött a Hunguest, ahol a jövőbeni kilátások is biztatók – fogalmazott a szakember.
Mint mondta, azon hotelek, amelyek tavaly is a lánchoz tartoztak, az idén már 15 százalékkal magasabb nettó árbevételt értek el, ami a vendéglátásban bekövetkezett idei áfacsökkentés hatását is szűrve körülbelül nyolcszázalékos nettó növekedésnek felel meg.
A teljes csoport szintjén azonban még látványosabb a bővülés. A Hunguest üzemeltetésében működő saját és partnerhotelek szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el 6,4 milliárd forintos üzemelési eredmény (GOP) mellett, amely 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredményt vont maga után. A csoport árbevétele így csaknem másfélszer nagyobb, mint 2017 első kilenc hónapjában, a vállalat adózás előtti eredménye pedig már szeptember végén a kétszerese a tavalyi éves adózás előtti eredménynek.
A turizmus jelenlegi dinamikáját figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a Hunguest-csoport 2019 végéig harmincmilliárd forint fölé is növelheti, azaz 2017-hez képest megduplázhatja árbevételét, miközben a vállalat eredményessége kellő hátteret biztosít majd a fejlesztési terveinkhez – mondta a vezérigazgató.

Fotó: Hunguest Hotels
Felívelő pálya
– A belföldi turizmus évek óta felívelő pályán van, a hoteleink kihasználtsága és forgalma alapján látható, hogy a lakosság szélesebb rétegei engedhetik meg maguknak a szállodai pihenést. Emellett külföldről is stabilan erős az érdeklődés a magyarországi üdülési lehetőségek iránt – fogalmazott.
Hülvely elmondta, jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellnessüdülések piacán erős kínálattal rendelkező szállodaláncnál a vendégek közel háromnegyede magyarokból áll, miközben egyre fontosabb küldőpiacot jelentenek a környező országok: például Csehország már évek óta vezeti a beutazók listáját, megelőzve Németországot. – Az idén tovább nőtt a cseh, a szlovák, a román, a szerb vagy a lengyel turisták által generált árbevételünk – jegyezte meg.
Nem önkéntes alapon működik
Sajnos nem csak a szállodán múlik, hogy fogadhat-e tb-támogatott betegeket – reagált egy korábbi sajtóhírre Hülvely István, amely szerint csak a saját zsebből fizető vendégek élvezhetik a lánchoz tartozó egyik négycsillagos superior besorolású szálloda pihentető szolgáltatásait, az orvosi beutalóval érkezők nem. A vezérigazgató elmondta: a Konzum Nyrt. turisztikai portfóliójába tavaly került Egerszalóki Saliris Resort Gyógy- és Konferenciahotelhez tartozó fürdő – ahogy a tévhittel ellentétben a hazai gyógyszállók nagy többsége – soha nem állt szerződésben az állammal a tb-támogatott gyógykezelések ellátásának támogatására. – A szálloda a tulajdonosváltás előtt sem kötött szerződést az állammal, bár többször kérelmezte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél, hogy szakorvosi beutalóval is fogadhasson betegeket. A szerződés megkötéséhez ugyanis szabad kontingensre van szükség; nem önkéntes alapon működik a rendszer, az állam nem korlátlanul finanszíroz – hangsúlyozta Hülvely István, hozzátéve: a Heves megyei keretszámot több, évtizedek óta működő helyi szakintézmény között jóval azelőtt szétosztották, minthogy a Saliris megkezdte volna működését, szabad keret pedig a megyében évek óta nincs. A témát felvető írásban egy meg nem nevezett szakértőt idéznek, aki szerint a szállodáknak „illik vállalni a tb-kártyásokat is, ez a szokásjog”. Hülvely István erre reagálva megjegyezte, ahol eleve nincs a szolgáltatások között az orvosi beutaló alapján járó gyógyellátás, ott nem igazán jellemző, hogy ilyen szándékkal érkeznek a vendégek. Ahogy az évtizedek óta a pályán lévő szakember fogalmazott, nem tud arról, hogy ez a „szektorban bevett gesztus lenne”. Ezzel együtt megjegyezte, a Hunguest Hotels – ahol lehetősége volt szerződéskötésre az állami egészségügyi alapkezelővel – mindig is törekedett a tb-s betegek fogadására. Szakorvosi beutalóval ma is látogatható a hévízi Hunguest Hotel Helios, az egri Hunguest Hotel Flóra, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Béke és a Napfényfürdő Aquapolis Szeged.