Valami bűzlik egyes nyugati multinacionális cégeknél. Erről tanúskodnak az élelmiszerbotrány fejleményei is, amelyeknek során egyre világosabb, hogy a közép-európai országok lakosságát másodrendű vásárlóknak tekintik.
Az a kényszerképzetük, hogy összekeverhetők vagyunk a gyarmatosítás korának bennszülötteivel, akiket pár színes üveggyönggyel ki lehetett fizetni. Elegendő a csillogó-villogó csomagolás, a keleti balek már bukik is rá, mint mackó a méhkaptárra, s nem veszi észre, hogy ki van spórolva belőle az anyag. Most persze mindent tagadnak, mondván, dehogyis rosszabb minőségűek az inkriminált cikkek, mint nyugaton, aki ilyet tapasztalt, beleértve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), az csalfa illúziók rabja.
Csakhogy hamisan csengenek ezek a hárító szólamok. Mert a Nébih adatai egybevágnak az állampolgári, valódi civil tapasztalattal. Amely már eddig is arra mutatott, hogy más az íze, zamata sok mindennek a Lajtától nyugatabbra, mint az ideiglenesen hazánkban állomásozó kereskedelmi láncok áruházaiban.
Olyanokat mondanak erre bizonyos mamutcégek és baráti szakértőik, hogy mások a térség lakosságának ízpreferenciái. Ez viszont legalább akkora sértés, mint maga a csalás. Hisz nem állítanak kevesebbet, mint hogy mi kimondottan csípjük, szó szerint kajáljuk a silányabbat, a gagyit, kár belénk pumpálni a kvalitásos étkeket. Minek üveggyöngyöt vetni a sertések elé, ha korpával, átcímkézett moslékkal is beérik?
De mit tegyen, aki mégis, minden, cáfolatnak nevezett szívós tagadás ellenére ragaszkodik ahhoz az ítéletéhez, hogy nyugaton más ízük van az élelmiszereknek? Eszerint arra akarják rávenni, ne higgyen saját érzékszerveinek, s ne merészelje megkérdőjelezni a felsőbbrendű gyártók szavát. Érdekes, arra nem reagáltak a multivédelmi szervezetek és a megacégek sem, hogy például kevesebb a nekünk porciózott zacskólevesben a gombóc? És arra, hogy sokszor még drágábbak is a gyengébb eresztésű áruk, mint nyugaton? Szinte halljuk a választ: vigyázni akarnak az itteni lakosság egészségére. Hogy ne együnk annyi sót, zsírt, káros koleszterint, fehérjét.
Nem tanácsoljuk az iménti, álságos indokokat. A legjobb az volna, ha csendesen bocsánatot kérnének a lenézett közép-európai emberektől. Mindenesetre már értjük, miért büntetett minket Brüsszel a multikra kirótt magasabb élelmiszerlánc-felügyeleti díjra hivatkozva. Úgyhogy megjósolható: az Európai Bizottság a füle botját sem fogja mozdítani arra, ha hozzá fordulunk a rasszista, apartheid jellegű bánásmód miatt. Pedig a multik és neoliberális segédcsapataik ne bízzák el magukat: akár vásárlási bojkott is lehet ebből. Mint amikor az 1848/49-es szabadságharc vérbefojtása után nemcsak a birodalmi viseletet, hanem az osztrák árukat is elutasította az ellenálló magyarság színe-java.