Kötelező jelölés bevezetését kérik Brüsszeltől az azonos márkanéven forgalmazott, ám minőségében különböző termékek esetében a visegrádi országok. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón elmondta, a vásárlóknak joguk van tudni arról, ha az adott piacra az élelmiszergyártók más összetevőkkel készült árut szállítanak, mint amit ugyanazon néven Nyugat-Európában forgalmaznak.
A tárcavezető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég zárult ellenőrzésére reagált így. Megjegyezte, hogy az összesen 96 termék minőségét összehasonlító vizsgálat eredménye rámutatott a témában a V4-országok közt kialakult összefogás szükségességére. A miniszter megjegyezte azt is, hogy a kormány döntése nyomán a Nébihnek ezentúl nemcsak lehetősége lesz összehasonlító vizsgálatokat végezni, hanem kötelessége is az ilyen irányú ellenőrzés.
Amint azt lapunk is megírta, olcsóbb, egészségtelenebb összetevők és ízfokozók felhasználásával készülnek bizonyos multik magyar piacra szánt termékei. Bár az árucikkek egy részénél csak elhanyagolható különbségeket találtak a szakemberek, jó néhány esetben egyértelműen kiderült, hogy az itthon kapható áruk minősége elmarad a nyugati színvonaltól.
A magyarországi boltokban kapható fagyasztott pizzáról a sajtot, a sonkát és a paradicsomot is lespórolta a gyártó, a reggelizőpehely pedig valódi maláta helyett csak aromát tartalmazott. A halrudak szürke, préselt, ráadásul több és változó halfilé elegyéből készültek, míg az osztrák piacra szánt termék tisztán alaszkailazac-filét tartalmazott.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) úgy látja, hogy az itthon és külföldön megvásárolt termékek túlnyomó többsége között semmiféle összetételbeli vagy érzékszervi különbség nem volt. Az állateledeleket leszámítva 92 élelmiszerpárt vizsgáltak, ebből 26 nem teljesen azonos termék volt. A 68 összehasonlítható áru közül a vizsgálat során 18 esetben találtak minimális összetételbeli eltérést.
– Ezek a különbségek azonban nem jelentik azt, hogy a termékek minősége eltérő lenne, azaz hogy a gyártók megkülönböztetést alkalmaznának a magyar és az osztrák fogyasztók között – közölte a szövetség.
Az Éfosz várokozásait tehát minden tekintetben megnyugtatóan beigazolta a jelentés. Megjegyezték, hogy a hazai élelmiszergyártás megerősítéséhez elengedhetetlen az ágazat versenyképességének javítása, ehhez pedig kormányzati támogatás szükséges. A kemény regionális és európai versenyben csak egy erős, modern, korszerű ágazat tud lépést tartani.