Igen kedvező képet rajzolt fel a magyar gazdaság és a büdzsé aktuális helyzetéről friss elemzésében a Költségvetési Tanács (KT). A testület keddi ülésén áttekintette az év első felének főbb folyamatait és azok hátterét, ezek alapján pedig több megállapítást is tett. Rögzítette például, hogy az első hat hónapban megfelelően érkeztek a kincstárba a várt bevételek, s a kiadások kapcsán sem merült fel probléma. Mindez a tanács szerint megalapoz annak, hogy a kormányzat két százalékon tartsa az államháztartás hiányát. A kedvező adat ráadásul úgy érhető el, hogy bizonyos mozgástér még marad is a döntéshozók számára.
Az állam pénzügyei kapcsán a Költségvetési Tanács külön is kitért az államadósság kérdésére. A grémium úgy számolt, hogy a GDP-arányo államadósság 2016 végére csökken, ezzel teljesülhet az alaptörvényben, valamint más hazai és uniós előírásokban szereplő terv. – Az ország pénzügyi sérülékenysége jelentősen mérséklődött – tették hozzá, ez pedig lehetővé teszi, hogy tovább javuljon Magyarország hitelminősítése. Ezek szerint tehát újabb felminősítésre is mutatkozik esély.
Az állam pénzügyi helyzete akkor lehet stabil, ha a bevételek időben és kellő mértékben beérkeznek, miközben a kincstár addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér. Tegnap közzétett véleményében a tanács úgy fogalmaz, hogy a költségvetési gazdálkodásban erősödött a hatékonyság, egyrészt a bevételek beszedésénél, másfelől a kiadások terveken belül tartásánál. Hozzátették: kedvező, hogy az egyre alacsonyabb költségvetési hiány nem von el túlzott mértékben megtakarításokat a gazdaság szereplőitől.
Ahhoz persze, hogy a hazai folyamatok a tervek szerint alakuljanak, a gazdaság fejlődésére is szükség van. A Költségvetési Tanács ez ügyben is azt rögzítette, hogy a növekedés – az első negyedévben tapasztalt gyengélkedés után – lendületet vesz, így a korábbi években megindult bővülés idén is folytatódik. A kormányzati célok elérését pedig a globális gazdasági viszonyok – így például az alacsony olajár – mellett több hazai tényező is segíti. A munkahelyek számának emelkedése, a bérek növekedése és a belső fogyasztás folyamatos élénkülése egyaránt a kedvező jelenségek között említhető meg.