Manipulálja tagságát a legnagyobb ágazati szakszervezet a kiskereskedelemben – tudta meg lapunk. A Magyar Idők birtokába került a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) október 24–25-én megrendezett VI. kongresszusának beszámolója, illetve a tegnap leváltott, évtizedekig elnöki pozíciót betöltő Sáling József írásos értékelése. Ebben több oldalon keresztül a kormány kereskedelempolitikai lépéseit bírálja a korábban szocialista országgyűlési képviselő, illetve az MSZP idején több bizalmi pozíciót élvező szakszervezeti vezető.
– Elvárásainkat szeretnénk viszontlátni a különböző pártprogramokban, szerencsés esetben konkrét ígéreteket várunk, végső soron a parlament és a kormány működésének jelentős átalakulását reméljük – jelenti ki írásos programjában a KASZ képviselője, aki szerint új gazdaságpolitika kell Magyarországon, mert a kereskedelem nem tud egészségesen fejlődni. A közgazdász végzettségű volt vezető úgy vélekedik, a jelenlegi adórendszer nem támogatja a munkavállalókat.

Sáling József
Beszámolójában nyíltan támadja a 2010-től született kormányzati döntéseket és az adópolitikát. Például „három csapásként” emlegeti azokat az intézkedéseket, melyeket az Orbán-kabinet azért hozott, hogy egészségesebb szerkezetű és arányosabb adófizetéssel járó változásokat érjen el a magyar piacon, a multicégek nagyobb bevonásával.
A mintegy 12 ezer áruházi és kisbolti eladót képviselő korábbi KASZ-elnök szerint elítélendő, hogy a jogalkotói szándék egyértelműen az volt, hogy a külföldi kereskedelmi láncokat hátrányosan megkülönböztessék a magyar vállalkozásokkal szemben. A „három csapásból” szavai szerint a legjelentősebb teher az ágazati különadóként is emlegetett élelmiszerlánc-felügyeleti díj volt, illetve a nagyáruházak veszteséges működését tiltó rendelkezés. A szocialista kapcsolatokat ápoló érdekképviselő szerint ennél is nagyobb bajt jelentett azonban, amikor a magyar munkavállalók pihenése érdekében bevezették a vasárnapi munkavégzés tilalmát, vagyis a nagy láncoknak kedvezőtlen boltzárat.
Sáling azt is leírja, hogy ígérete van az ágazat újra szabályozására törvényi szinten, de az csak a 2018-as választások után történhet meg. A Magyar Idők úgy tudja, erre vonatkozóan a jelenlegi kormány illetékesei nem tettek semmilyen utalást a szakszervezeti vezetőnek. Ugyanakkor emlékezetes, néhány hete a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg egy írás, amelyben névtelen forrásokra hivatkozva azt állították, az Orbán-kormány a multiláncok kiüldözésére készül jövőre. Ezt a Miniszterelnökség lapunk megkeresésére akkor cáfolta.