Hiányosan végezték feladataikat a kéménysepréssel és -ellenőrzéssel foglalkozó szolgáltatók – derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.
A számvevők a 2013–2015 közötti viszonyokat ellenőrizték, ekkor még az önkormányzatok feladata volt a kéményseprés biztosítása, amit a közszolgáltatók révén láttak el. Az ÁSZ tájékoztatása szerint a szolgáltatók több esetben hiányosan vagy egyáltalán nem értesítették a lakosságot a kémények kötelező ellenőrzéséről, az ingatlanokon a kötelező ellenőrzési feladatokat nem vagy csak hiányosan, illetve nem megfelelően dokumentálva látták el.
A jogszabályban előírt nyilvántartásokat azonban rendben vezették, ahogy az adatszolgáltatásokat is teljesítették, és a közszolgáltatással kapcsolatban kiszámlázott összegek is megfeleltek a hatályos díjszabásnak. Az önkormányzatok a vonatkozó rendeleteket megfelelően alkották meg, a közszolgáltatási díjak felülvizsgálata szabályszerűen történt. A közszolgáltatási szerződéseket szabályszerűen kötötték meg, azonban nem minden esetben készült a szerződésekhez az előírt dokumentum- és nyilvántartási jegyzéket tartalmazó melléklet.
Az ÁSZ a végfelhasználók, vagyis a lakosság véleményét is kikérte a kéményseprést végző szolgáltatókról. Ebből kiderült, hogy a 2015-ben készült felmérésben részt vevő lakosság 7 százalékánál elmaradt, további 4 százalékánál pedig vélhetően nem került sor a kémények ellenőrzésére. A füstelvezetők esetleges rossz állapota ugyanakkor súlyos élet- és vagyonvédelmi veszélyhelyzetet jelenthet. A háztartások zöme ennek ellenére elégedett volt a szolgáltatás színvonalával.

Tavaly nyár óta új rendszerben végzik a vizsgálatokat
Tavaly július óta alaposan átalakult a kéményseprés rendszere, az ország nagy részén, csaknem 2600 településen a katasztrófavédelem vette át a feladat ellátását. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tegnap közölte: az ingyenes szolgáltatás bevezetése óta több kéményt sikerült ellenőrizniük, olyan ingatlanokba is bejutottak a szakemberek, ahol évtizedek óta nem járt kéményseprő. A közelgő fűtési szezonnal kapcsolatban jelezték: azokba az ingatlanokba, ahol gázzal működő vagy zárt égésterű fűtőeszköz működik, kétévente, minden egyéb esetben évente érkezik a kéményseprő.
Eközben Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója, az alapvető jogok biztosának helyettese aggodalmának adott hangot, mivel a Belügyminisztérium napokban benyújtott törvénytervezete a családi házak esetében megszüntetné a kötelező kéményellenőrzést. A zöldombudsman szerint életveszélyes a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolása.