Európa-szerte egyre nagyobb gondot okoz a szárazság, ezért az Európai Bizottság további intézkedésekkel segítené az aszály miatt bajba került mezőgazdasági termelőket. Tájékoztatásuk szerint a cél az, hogy a termelők elegendő takarmányt tudjanak biztosítani az állatállományuknak, a nagy nyári szárazság miatt ugyanis ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást az aszályos területeken. A takarmányhiány elkerülése érdekében Brüsszel a kora augusztusban bejelentett intézkedéseken felül azt javasolja, hogy bizonyos esetekben a gazdálkodók mentesüljenek egyes jogszabályi rendelkezések alkalmazásának kötelezettsége alól.
Így például a rendes körülmények között ősszel elvetett, téli betakarítás vagy legeltetés céljára termelt növényeket a gazdálkodók takarmánytermelés vagy legeltetés céljából köztes növénykultúraként kezelhetnék, amelyeket tiszta növénykultúraként vethetnék el, nem pedig keverve, ahogy azt a hatályos jogszabályok előírják. Emellett a már említett köztes növényeket a korábban meghatározott nyolchetes időszak előtt betakaríthatnák, hogy a szántóföldi növénytermesztők időben megkezdhessék a téli növények vetését.

Kiemelt cél, hogy a gazdák a szárazság ellenére elegendő takarmányt tudjanak biztosítani az állatállományuknak
Fotó: Kurucz Árpád
Pénteken terjesztették be hivatalosan a több hete bejelentett javaslatot is, amelynek értelmében a mezőgazdasági termelők december helyett már október közepén hozzájuthatnak majd az őket megillető közvetlen kifizetéseknek akár a hetven, a Vidékfejlesztési program keretében biztosított kifizetéseknek pedig akár a 85 százalékához is. A lépésnek köszönhetően javulhat a gazdálkodók pénzügyi helyzete. A javaslatokat a bizottság benyújtotta a tagállamoknak, megszavazásuk várhatóan a következő napokban, hivatalos elfogadásuk pedig még ebben a hónapban megtörténik. Az intézkedéseket visszamenőleges hatállyal lehet majd alkalmazni.
Eközben pénteken a magyar dohánytermesztők is jelezték, hogy a szárazság miatt a tavalyinál kevesebb és rosszabb minőségű termés várható. A szakemberek átlagosan 10-15 százalékos terméskieséssel számolnak. Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke a távirati irodának elmondta: az eddig felvásárolt és beváltott dohányon már látszik, hogy a minősége is gyengébb lesz a tavalyinál. Az aszály a dohány érését is előre hozta, így annak ellenére, hogy a termelők a szokásosnál három héttel előrébb tartanak a betakarításban, lemaradással küzdenek.