Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folytat eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, hároméves nyomozás után pedig a napokban sor került az első meggyanúsításokra is – írta a Világgazdaság. A feljelentés a Magyar Nemzet 2014 októberében megjelent cikke alapján született.
Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt négy embert hallgatott ki gyanúsítottként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, amely a Bajnai-kormány idején lebonyolított eszköz- és gépvásárlásra kiírt uniós pályázatokkal kapcsolatban nyomoz. Jelenleg a nyomozás egy céget érint, ám a lap úgy tudja, hogy a visszaélésekben több társaság is részt vehetett. A jogosulatlanul lehívott összeg, vagyis a költségvetésnek okozott kár több milliárd forint lehet.
Az azóta megszüntetett Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az előírások ellenére több kiutalást is végrehajtott, a lap szerint valószínűleg anélkül, hogy meggyőződött volna a pályázó által közöltek valóságtartalmáról. A Bajnai-kormány idején, 2009-ben lefolytatott pályáztatás során jellemzően frissen alapított cégek jutottak egyenként több száz millió forinthoz úgy, hogy a tenderben előírt feltételeket nem teljesítették.
A Vegoline Kft. esetében például le sem gyártották azt a gépet, amelyre a cég pénzt nyert el. A hatóság viszont igazolta a pályázó szabályszerű eljárását. A kérdéses pályázatokon a Bajnai-kormány utolsó hónapjában, 2010 májusában hirdettek győzteseket. A Vegoline Kft. például 2009. november 20-án alakult, tíz nappal később már be is nyújtotta pályázatát és elnyerte a gépvásárlásra megszerezhető összeg maximumát, 1,6 millió eurót (akkori árfolyamon nagyjából 432 millió forintot).