Eredményesen működik a parlagfű-bejelentő rendszer, az illetékes hatóságokhoz eddig mintegy 1144 lakossági bejelentés érkezett – derült ki a földművelésügyi miniszter beszámolójából. Fazekas Sándor képviselői kérdésre adott írásbeli válasza szerint a parlagfű elleni védekezésben a hatósági felderítés mellett nagy szerep jut a lakosságnak is.
A parlagfű-bejelentő rendszer 2013 óta működik, az internetes felület mellett ma már okostelefonon keresztül is bárki jelezheti, ha fertőzött területet talál. A bejelentést egy fotóval és az ahhoz kapcsolt GPS-koordinátával lehet megtenni. A tudatos állampolgárok később arról is tájékoztatást kapnak – akár sms-ben, akár e-mailben –, hogy milyen eredménnyel zárult a szóban forgó terület ellenőrzése, és mekkora bírságot szabott ki a hatóság.
A parlagfű elleni védekezésre egyébként az idén mintegy 46,1 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 22,1 milliárd forintot fordítanak az érintett területek légi felderítésére. Ennek segítségével a nehezen megközelíthető, kevésbé szem előtt lévő, egybefüggő, nagy kiterjedésű fertőzött területek is a hatóság látókörébe kerülnek. A tárcavezető tájékoztatása szerint tavaly összesen nyolc megyében mintegy 1,5 millió hektárt ellenőriztek a levegőből, a felderítések során 500 hektárra közel 7,5 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.
A parlagfű elleni védekezésre elkülönített központi forrás mellett az egyes tárcák is igyekeznek kivenni részüket a munkából. A Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási program részeként az állami tulajdonú parcellákat tisztítja meg, a honvédelmi tárca pedig a katonai területek mentesítését vállalta magára. A közútkezelő és a vasúttársaságok az út- és vasúti pályafenntartási feladataik között végzik a parlagfű és egyéb allergén gyomnövények elleni védekezést.
Mára az elmúlt évek kiemelt védekezésének eredményei is láthatók. Az allergológiai vizsgálatok alapján Magyarországon a közel kétmillió főre tehető légköri allergénekre érzékenyek 40–70 százaléka parlagfűérzékeny, a betegek száma évről évre csökken.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szintén írásban jelezte: míg 2009-ben a parlagfű-allergia miatt kezelt páciensek száma meghaladta a 480 ezret, 2015-ben már csak 387 ezer főt tartottak nyilván.