A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes azt mondta, a kormány és Budapest olyan műveket várt, amelyek a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezésére vállalkoznak.
Megvalósul egy csaknem 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények jönnek létre, például egy 15 ezer férőhelyes atlétikai stadion – sorolta.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta: az elmúlt húsz évben az a tendencia rajzolódott ki, hogy mind Pesten, mind Budán déli irányba terjeszkedik a város, mert arrafelé van egyrészt tér, másrészt közlekedési infrastruktúra.
Dél-Pestet és Észak-Csepelt „aranytartaléknak” nevezte, óriási lehetőségnek, amellyel „okosan kell sáfárkodni”.