A Tesco áruházlánc levelezőrendszerén keresztül küldött felszólító levelet kedden a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) egyik tisztségviselője a vállalat munkavállalóinak, amelyben a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstráción való részvételre buzdít. A szombati tüntetésen a munka törvénykönyve (Mt.) túlórák elszámolásával kapcsolatos átalakítása ellen tiltakoznak a szakszervezetek, azonban, mint ismert, az eseményen más, politikai jellegű témák, például a CEU kivonulása miatt is fellépnek.
Belső rendszerben keringő levelében a KASZ képviselője arra szólítja fel a címzetteket – akik között olyanok is vannak, akik nem tagjai a szakszervezetnek, amely így nem rendelkezhetne az e-mail-címükkel –, hogy lépjenek fel a dolgozók hátrányára születő elképzelések ellen. Az Mt. tervezett módosítása miatt azért tiltakozik több ágazat munkavállaló-képviselete, mert a tervek szerint a jövőben a jelenlegi 250 órás éves túlórakeret 400 órára emelkedik, amelynek órabérével, illetve a szabadnapokkal 360 hónap alatt kellene elszámolnia a munkaadónak. A törvényben azt is kikötik, hogy a túlóráztatás feltételeinek megváltoztatásához a szakszervezetek, az üzemi tanács közreműködése, illetve kollektív szerződés is szükséges, amelynek kialakításához már vajmi kevés köze van a jogalkotóknak.
A KASZ köztudottan baloldali kötődésű szervezet: korábbi elnöke, a szocialista párttal évtizedek óta szoros viszonyt ápoló Sáling József 2014 decemberében is utcára vonult az áruházi alkalmazottak pihenőidejének elrendelése elleni tiltakozásul, amely egyébként szembemegy az alapszabályban foglalt küldetésükkel. A szakszervezet az elmúlt években következetesen bírálta az Orbán-kormányt például azért, mert szerinte ellehetetlenítik a multinacionális áruházláncokat, és sikertelen gazdaságpolitikát folytatnak.
A reprezentatív, többezres tagságot jegyző szervezet túlóraszabályok elleni fellépése amiatt is érdekes, mert információnk szerint nemrégiben egy másik multinacionális áruházláncnál a KASZ megállapodott a 250 órás éves túlórakeret 300 órára emelésében, amelyre a jogszabály most is lehetőséget ad. A kollektív szerződés hatására a boltokban megnőtt a többletmunka alapján kiadott szabadnapok száma, miközben a túlórapénzek kifizetése nem mutat emelkedést.
Megkérdeztük a Tescót, vállalhatónak tartják-e, hogy a több, baloldali kötődésű szakszervezet részvételével zajló politikai tüntetésre a cég e-mail-rendszerén keresztül buzdítanak. Válasza szerint a vállalat elhatárolódott a kezdeményezéstől, utasítva az alkalmazásában álló KASZ-os képviselőt, hogy fejezze be a félreérthető akciót.
„A Tesco Magyarországon is semleges vállalatként működik, ezért semmilyen politikai kampányban, eseményen vagy aláírásgyűjtésben nem vesz részt sem munkatársai, sem üzlethelyiségei bevonásával” – szögezte le a multicég.
Nincs megállapodás
Továbbra sincs egyezség a munkaadói és a munkavállalói oldal között a jövő évi minimálbérekről – értesült lapunk. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tegnapi ülésén a foglalkoztatók továbbra is ragaszkodnak az alacsony minimálbér- és garantált bérminimum-emeléshez, jövőre és 2020-ra átlagosan 8-8 százalékos mértékben. A szakszervezetek határozottan elutasítják az alacsony béremelési javaslatot, továbbra is ragaszkodnak a minimálbér 13 és a garantált bérminimum 15 százalékos emeléséhez 2019-re. (NK)