A Reuters kötvénypiaci szolgáltatója, az IFR ismertette, hogy kik vették meg az új magyar eurókötvényt. Az egymilliárd eurós, új magyar eurókötvényből 190 befektető vásárolt, 42 százaléknyi részt német és osztrák, 18 százalékot kelet-közép-európai, 15-öt brit, 21-et más európai, és mindössze négyet amerikai befektetők vettek meg – hívta fel a figyelmet a hírre a Portfólió.hu.
Az IFR a keddi kibocsátás előtti befektetői telefonkonferenciáról is közölt információkat a portál szerint. Úgy tudni, hogy az eseményen egyetlen kérdés sem hangzott el a jogállamisági helyzetet elítélő Sargentini-jelentésről, mivel a befektetőket az új papír árazása foglalkoztatta.
– A finanszírozási terv adta kereteket és a jelenleg kedvező piaci helyzetet kihasználva valósította meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a keddi eurókötvény-kibocsátást – közölte a Magyar Idők kérdésére az adósságkezelő. Az ÁKK 2025. októberi lejárattal adott el négyszeres túljegyzés mellett egymilliárd euró értékben devizakötvényt.
Az elmúlt években tartózkodott a kormányzat a jelentősebb új devizaforrás bevonásától, ehelyett inkább ázsiai piacokat tesztelt. Ehhez képest most egyetlen kibocsátással kimerítette az ÁKK a teljes éves tervezett keretet. Mint azt az ÁKK-nál elmondták, a nemzetközi devizakötvény-kibocsátás az adósságkezelő számára eddig sem volt és továbbra sem lesz prioritás.
A tavalyi kibocsátást teljes mértékben dollárkötvények visszavásárlására használták fel. A mostani ügylet kevesebb mint fele az idén lejáró 2,3 milliárd euró devizaadósságnak. – A teljes kibocsátás a teljes finanszírozási igényt fedezi.
Ugyanakkor kiemelnénk, hogy az idei évre tervezett és megvalósított devizakibocsátás elmarad a devizalejáratok összegétől. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 22 százalékról az év végére 20 százalékra csökken a devizaarány az összesített államadósságban.
Mint azt kérdésünkre kifejtették, nem valószínű, hogy kihasználva a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetet, még idén újabb kötvényeladás mellet döntsön az ÁKK. – Ezzel a kibocsátással és az idén is jól teljesítő lakossági állampapírokkal már az állam tartalékait növelte az adósságkezelő.
Tavasszal már látható volt, hogy milyen gyorsan tud változni a nemzetközi pénzpiaci hangulat. Magyarország a biztonságosnak tartott országok között van, és az adósságkezelő lépései azt szolgálják, hogy ezt erősítse – közölték.
A szervezet válaszai alapján továbbra is a forintalapú, elsősorban belföldi finanszírozás marad elsődleges, illetve ezáltal a lejáratok forintból történő nagyobb arányú rendezése, hogy tovább mérséklődjön a teljes adósságállományban a sérülékenységet jelentő devizahányad.
Jelenleg a kifejezetten lakossági ügyfeleknek szánt állampapírok állománya bőven meghaladja a 7300 milliárd forintot, és az Államadósság Kezelő Központ egyéb újításokat is bevezetett, például nemrég kifejezetten önkormányzatoknak szóló terméket dobott piacra.