Bár vannak olyan területek, ahol víz alatt áll a vetés, a belvizes táblák nagysága országos szinten nem számottevő. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta: a vízelvezető árkok megteltek vízzel, a fagyott föld pedig nem tudta elvezetni a csapadékot a földekről, ezért alakultak ki belvizes táblák, főként a keleti országrészben. Ugyanakkor a termelők érdeke is, hogy a vízügy ne engedje le teljesen a vízelvezető árkokból a vizet, hiszen előfordulhat, hogy az idén újra aszályos idő köszönt a mezőgazdaságra, akkor pedig jól jön majd a tartalék – jelezte. Ha a következő napokban nem lesz nagyobb esőzés, akkor a szakember szerint nem lesz gond a földeken, a vízügyi hatóságok ráadásul folyamatosan figyelik, hogy hol mennyi vizet kell leengedni a csatornákon annak érdekében, hogy a belvíz ne tegyen kárt a vetésben. – Ilyentájt a belvíz megszokott jelenség a mezőgazdaságban, ezért most még nem kell aggódni, a tavaszi munkák megkezdéséig pedig várhatóan minden víz felszívódik – jegyezte meg.
A szakember a távirati irodának mindehhez hozzátette: a változékony időjárás nem okoz gondot, mivel a növények téli nyugalmi állapotban vannak, így a mostani alacsonyabb és magasabb hőmérsékletet is képesek károsodás nélkül elviselni. Ugyanakkor megjegyezte: a növényeknek a hótakaró lenne a legkedvezőbb.