– Az áprilisi választással lezárult a korábbi négyéves kormányzati ciklus, egyszersmind kezdetét vette az új. A közpénzek elköltését felügyelő szervezet vezetőjeként mit gondol, gazdaságpolitikájának kialakításakor mely tényezőkre kell figyelnie az új kormányzatnak?
– Az elmúlt két-három évben arról beszélhettünk, hogy Magyarország – a gazdasági szempontok alapján – kegyelmi állapotban volt, a külső és a belső feltételrendszer is igen kedvezően alakult. Mára a helyzet megváltozott, a nemzetközi gazdaság kilátásai azt valószínűsítik, hogy a közeli időszakban globális válsággal kell számolnunk. Az Egyesült Államok most indította el nemzetközi vámháborúját, kétségek merültek fel Olaszország és Törökország pozíciója kapcsán, gazdasági nehézségek ütötték fel a fejüket Dél-Amerikában, a britek pedig hamarosan elhagyják az Európai Uniót – csak néhány olyan tényező, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja a dolgok alakulását. Nem szabad elfelejteni, hogy a fák nem nőnek az égig.
Nullszaldós költségvetést szorgalmaz Domokos László
Fotó: Kurucz Árpád
– A különféle előjelek alapján mikorra várható a krízis, s vajon milyen horderejű lehet?
– A valódi kérdés a magyar kormányzat számára igazából nem a hol és a mikor. A feladat abban áll, hogy fel kell készülni a válságra, mégpedig minél gyorsabban. Olyan helyzetben kell lennie az államháztartásnak és a gazdaságnak, hogy ha holnap ránk ront egy újabb nemzetközi krízis, az ne érje hazánkat felkészületlenül, ne okozzon meglepetést, és a kormány – ha kell – bele tudjon avatkozni a folyamatokba a maga eszközeivel.
– Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a legutóbbi nagy globális krízis hatásai tíz évvel ezelőtt érték el Magyarországot.
– A 2008-as krízis pusztító erejű volt, az ország hasonló mértékű veszteségeket szenvedett el, mint az 1929–33-as világválság idején.
– Ebben mekkora szerepe lehetett annak a megszorításokkal teli gazdaságpolitikának, amit az akkori balliberális kormányok vittek?
– Visszatekintve az mondható el, hogy Magyarországot akkor teljesen felkészületlenül érte a válság, a hajdani kormány semmilyen módon nem tudta befolyásolni a folyamatokat. Jól mutatja ezt, hogy az államcsőd csak külföldi segítséggel volt elkerülhető. Gyakorlatilag sodródtunk. Egészen másként alakult volna a helyzet, ha lett volna állami tartalék, ha a különféle szabályozó eszközök segítségével a kormány bele tudott volna szólni a dolgok alakulásába. A 2008-as példa is arra kell hogy intse a jelenlegi kormányzatot, hogy a felkészülés rendkívül lényeges.
– Milyen szempontok határozhatják meg az esetleges válság elleni mostani felkészülést?
– Abból érdemes kiindulni, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő. Ezért először is tartalékot kell létrehozni, majd rugalmassá kell tenni a rendszereket. Vegyük az első pontot, a tartalékképzést. A kormány célkitűzése, hogy idővel nullszaldós legyen a költségvetés, vagyis – egyszerűen szólva – az állami bevételek fedezzék a kiadásokat. Úgy vélem, ehhez az elvhez akár már a jövő évi számok meghatározásakor is közelíthetnének a döntéshozók, de 2020–21-ben, álláspontom szerint, ez fontos szempont kell legyen. Megannyi előny kapcsolódhatna ugyanis a nullás költségvetéshez, az ország például olcsóbban kapna hitelt, tovább erősödhetne a befektetői bizalom, és nem utolsósorban nőhetne az állam pénzügyi mozgástere – csupa olyan tényező, amely garantálhatja, hogy egy esetleges válság idején ne álljon le a magyar gazdaság.
– S miképpen lehetne rugalmassá tenni az állami rendszereket, szabályokat? Az állami szisztémák a legkevésbé a rugalmasságukról híresek.
– A feladat valóban nem egyszerű, ugyanakkor meglehetősen széles körű. Dióhéjban arról van szó, hogy úgy kell átalakítani egyes jogszabályokat s az állami működés bizonyos részleteit, hogy azonnal reagálni lehessen a hirtelen jött változásokra. Említek egy példát. Ha az állam azt látja, hogy a gazdaság valamely területén a magánszereplők megrendelései is kellő forgalmat, túlkínálatot idéznek elő, akkor onnan az állam vonuljon ki, s csak akkor jelenjen meg érdemben újra, ha a magánszereplők eltűnnek. Tipikusan ilyen az építőipar: ha a cégek és a magánszemélyek sok építkezést kezdenek meg – mint például napjainkban –, akkor az állam helyesen teszi, ha nem épít sok székházat, sportcsarnokot, irodát. Kisebb lesz a kereslet, az árak nem szöknek az egekbe, s a kapacitáshiány sem érződik annyira elviselhetetlennek. Úgy vélem, a kormány például helyesen tenné, ha most visszafogna bizonyos fejlesztéseket.
– Szóba hozta a kapacitáshiányt, másképpen a munkaerőgondokat. Ezzel milyen teendője van a kormánynak?
– A munkaerőpiac, a rugalmasság a válságra való felkészülés szempontjából alapvető jelentőségű. Először is rögzítsük ez ügyben a kiindulópontot. Jelenleg nagyjából negyedmillió olyan embert tartanak nyilván idehaza, akiket munkára lehetne fogni, miközben bizonyos ágazatokban fojtogató a munkaerőhiány. Eljött az ideje annak, hogy a foglalkoztatáspolitika kilépjen eddig megszokott keretei közül, s – ha szabad így mondanom – több toleranciát tanúsítson a munkavállalók iránt. Mára – nagyon helyesen – felértékelődött a munkavállaló, érték lett a jó munkaerő. Ezért új, más munkakultúrának kell megjelennie és elterjednie idehaza: olyan megoldások kellenek, amelyek alkalmasak a diákoknak, a nyugdíjasoknak, a kismamáknak, a mozgássérülteknek vagy az egyébként az átlagostól eltérő körülmények között élő embereknek. Kell a távmunka, a részmunkaidő és a speciális foglalkoztatási módszerek széles tárháza, de akár az is szükséges lehet, hogy a kutyabarát munkatárs ezentúl bevihesse háziállatát a munkahelyre. Tolerancia kell a munkavállalók iránt, s erről – a jogszabályok átalakítása révén – az állam is gondoskodhat.
– Egyes felvetések viszont éppen arról szólnak, hogy nem is kell már nagyon a munkavállalókkal foglalkozni, mert jön a robottechnológia, és majd a kávézóban is robotok szolgálnak fel.
– Itt újra szóba jön a rugalmasság. A munkavállalóknak állást kell tudni kínálni, ami azt is jelenti, hogy ha az adott szakma – például a robotok az elektronizáció miatt – megszűnik, akkor az érintett dolgozókat másutt kell elhelyezni. S itt szintén szóba kerül az állam és a jogszabályok szerepe. Úgy vélem, olyan rendelkezésekre volna szükség, amelyek anyagilag is elismerik az alkalmazottak oktatását, átképzését. Átalakulhatna például a számvitel szabályrendszere, előnyt adva azoknak a vállalkozásoknak, amelyek képezik munkavállalóikat. A számvitelnek egyébként a robotizációt is segítenie kellene, az amortizációs és más rendelkezések erőteljesen támogathatnák gépek megvásárlását és elektronikus megoldások kialakítását. Olcsóbbá kell tenni a gépesítést, ebben pedig az államnak fontos szerepe van.
– Az adócsökkentés ez ügyben nem jöhet szóba?
– A kormány biztosan nem cselekszik tévesen, ha a gépesítést, a robotizációt, az elektronizációt támogatja valamilyen közteher mérséklésével. Ám úgy hiszem, hogy – a rugalmasságot szem előtt tartva – most leginkább olyan szabályokra van szükség, amelyek gyorsan megalkothatók és egyszerűen módosíthatók. A számvitelnél talán nagyobb a mozgástér, és az elérhető eredmény is jelentősebb lehet.
– A válságra való felkészüléssel, a takarékossággal egyébként összeegyeztethető bármilyen adócsökkentés?
– Hogyne, ez ügyben elég csak a közelmúlt hazai eseményeit elemeznünk. Az utóbbi időben több nagy adócsökkentésről is döntés született itthon, s azt láthattuk, hogy a kisebb közteherből végül nagyobb bevétel származott. Az adócsökkentéssel, véleményem szerint, nem szabad felhagyni. Hatéves program szerint mérsékli az állam a munkaadó vállalkozások adóját, de lehetne másutt is lépéseket tenni: a személyi jövedelemadó jelenlegi 15 százalékos kulcsát például mielőbb 9 százalékra kellene enyhíteni.
– Időről időre felmerül a forgalmi adó csökkentésének ötlete is. Ön mit gondol az elképzelésről?
– Szintén az utóbbi időszak tapasztalataira hivatkozhatok, amikor azt mondom: az általános forgalmi adóban nem érdemes nagy változtatásokat végrehajtani, attól ugyanis érdemi előnyök nem várhatók. Sőt! Az áfa mérséklése nem hagy pénzt a lakosságnál, viszont azonnali kiesést jelent a közkasszának. Az áfa kapcsán inkább azt tartom fontosnak, hogy az adóhivatal minden érintettől beszedje ezt a közterhet. Az online pénztárgépek és a közúti szállítmányozás elektronikus ellenőrzése ez ügyben nagy eredményeket hozott, nyáron pedig elindul a harmadik nagy feketegazdaság elleni rendszer, az online számlázás, amely úgyszintén nagy szerepet játszhat a viszonyok tisztulásában. Hozzá kell ugyanakkor tennem: legyen szó bármiről, a jó eredmények önmagukban kevesek. Kell valami más is, ez pedig a kommunikáció.
– Miért fontos a kommunikáció? Lehet bármi szerepe egy esetleges válság kezelésében annak, hogy saját magunkról szépeket mondunk?
– A gazdasági növekedéshez az kell, hogy a hazai és nemzetközi szereplők bízzanak a magyarországi lehetőségekben. Ehhez az szükséges, hogy hiteles információkhoz juthasson minden érdeklődő, s hogy a befektetői világ ne csak politikai indulatoktól átitatott híradásokból tájékozódhasson. Magyarország eredményei megfelelőek, nem kell többet mondani a valónál. Azt azonban el kell mondani, s nem csak egyszer, hanem annyi alkalommal, amennyiszer csak lehet. A jó kommunikáció ugyanis pajzsul szolgálhat: egy olyan országot, amelynek jó a híre a nemzetközi befektetők körében, ritkábban ér például súlyos következményekkel járó spekuláns pénzügyi támadás. Ez pedig – különösen válságos időszakban – igazán sokat érhet. A kormánynak szerintem ezek miatt nagy hangsúlyt kell fektetnie az ország gazdasági eredményeinek nemzetközi megismertetésére, a proaktív és célzott kommunikációra.
