A karácsonyi menü összeállításakor a legtöbben még mindig a hagyományos ételekre esküsznek. Ez derül ki a Magyar Konyha magazin tavalyi felméréséből. Az eredmények alapján arra juthatunk, hogy a magyar emberek inkább a tradicionális ételeket preferálják.
A lista első három helyét a mindenki által ismert töltött káposzta, a halászlé, valamint a rácponty foglalja el. A tízes listában emellett helyet kap a harcsapaprikás, továbbá a rántott ponty is.
A halételek dominanciája nem véletlen, tudta meg lapunk Vinkó Józseftől, a Szellem a fazékból című rádióműsor vezetőjétől.
– A keresztény szimbolikában kiemelt jelentősége van a halnak, ugyanis a korai keresztények az üldöztetések idején két negyedkört rajzoltak a házfalakra, amerre a hal feje mutatott, ott tartották a titkos istentiszteletet. Ezenkívül az első négy próféta halász volt – osztotta meg ismereteit Vinkó.
Szavaiból kiderült, hogy a bejgli és a mákos guba még mindig a magyarok kedvenc karácsonyi desszertjének számít.
A klasszikus karácsonyi menüben tehát elengedhetetlenek a húsételek, azonban manapság egyre elterjedtebb a vegetáriánus, illetve a vegán étkezés is. Számukra is egyre gazdagabb a kínálat az ünnepi menü elkészítéséhez.
– Megfigyeléseim szerint mind kevesebb húst fogyasztunk, ennek oka az is lehet, hogy manapság egyre nehezebb megfelelő minőségű áruhoz jutni. De van ennek egy szubkulturális vonala is – osztotta meg tapasztalatait Földi Rita gasztroblogger, a Life & Trend online magazin alapítója.
Szerinte elképzelhető, hogy a jövőben nagyobb szerepet kapnak a zöldségek az ünnepi étlap összeállítása során. A gombából és burgonyából készült ételek megfelelők erre a célra, főleg ha ízletes, áfonyából készült mártással dobjuk fel az elkészült finomságokat.
– A töltött káposzta vagy a rántott hús szuper, a mai napig meghatározza az ünnepi menüsort, ám hiba lenne elmenni az új irányzatok mellett – vélekedett Földi Rita, aki hangsúlyozta, a pulyka igen népszerű, egyértelműen az angolszász kultúra hatására terjedhetett el Magyarországon.
Az Egyesült Államokban vagy Angliában például nincs karácsony e nélkül a szárnyas nélkül. A gasztroblogger kitért arra is, hogy milyen módon változtathatja meg felgyorsult világunk a karácsonyi ételeink listáját.
– Tagadhatatlan, hogy a régi idők nyugalma a múlté, egyre kevesebb idő jut a szeretteinkre, családtagjainkra. Így egy-két apró praktikával időt tudunk megspórolni, amit a családdal tölthetünk.
A levesek közül mindenképp valamilyen krémlevest ajánlanék, ha időhiányban szenvedünk. A zöldségek kedvelőinek a kelbimbókrémlevest tudom javasolni, amelyet sült baconnel tudunk izgalmasabbá tenni. Az édesszájúak készíthetnek gesztenyekrémlevest, amelyet tejszínhabbal díszíthetnek.
Főételnek nyugodtan választhatunk olyan húsételt, amelyet előző este elő tudunk készíteni, és másnap már csak be kell tenni a sütőbe. Ilyen például a fetával és zöldségekkel vagy aszalt szilvával töltött pulykamell.
A karácsonyi ételekből kitűnő ajándékok is válhatnak. Földi szerint a saját készítésű mézeskalács vagy szaloncukor kedves meglepetés lehet.
Egy biztos: a legfontosabb az, hogy az ünnepet a szeretteinkkel töltsük, békében és meghittségben, így a jó étel az asztalon már csak hab a tortán.