Kampány kezdődik a mézfogyasztás ösztönzésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter egy fővárosi sajtótájékoztatón. A hazai fogyasztás az évente megtermelt húszezer tonnából csupán hétezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm.
A mézfogyasztást ösztönző kampány december elejéig tart az Agrárminisztérium (AM), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrármarketing Centrum (AMC) együttműködésében – derül ki a távirati iroda tudósításából.
Az idén közepes mennyiségű mézet állítottak elő a méhészek az előző évekhez képest, a minőség azonban kiváló – mondta a miniszter. Magyarország méznagyhatalomnak számít, Európában itt a második legnagyobb a méhsűrűség, ugyanakkor a mézfogyasztásban még nem szerepel az ország az élen. Belföldön mintegy húszezer méhész 1,2 millió méhcsaláddal gazdálkodik – tette hozzá.
Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója elmondta, hogy többek között rádiókampánnyal népszerűsítik a mézfogyasztást, a fiatalokat a közösségi médián keresztül szólítják meg, emellett országszerte különböző rendezvényeken is reklámozzák a fogyasztás előnyeit. Az Európai Unióban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország tíz százalékkal részesedik. A megtermelt méz körülbelül 80 százalékát a határokon túl adják el, ezzel öt százalékkal részesedik az ország a világ mézkereskedelméből.