Több jogsértést is felderített a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján. A hatóság tegnap azt közölte, a Pest megyei adó- és vámigazgatóság munkatársai ekáeradatok alapján ellenőriztek egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemet. A helyszínen kiderült, hogy a cégnek több mint egymillió forint adótartozása van, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem rendezett, ezért lefoglalták az üzemben található, többmillió forint értékű munkagépeket. A pénzügyőrök ekáerjogsértést is megállapítottak, illetve a további vizsgálat kiderítette, hogy négy alkalmazott bejelentés nélkül dolgozott. Az ügyben hatósági eljárás indult, a jogsértések miatt több mint félmillió forint bírság várható – közölték.
Egy másik, az ekáer kontrolladatai alapján végzett ellenőrzésnél olyan, szójadarát és pelletet forgalmazó gazdálkodót vizsgáltak, akinek forgalma több mint százmillió forint eltérést mutatott az Európai Unión belüli beszerzéseknél. Az ekáerbejelentések alapján a cég rendszeresen vásárolt más tagállamokból, majd ezeket a termékeket Magyarországon továbbszámlázta, így próbált kibújni az adófizetés alól. Ennek következményeként az adózó bankszámláját zárolták, raktárkészletét lefoglalták. Az intézkedések eredményeképpen az adózó a teljes összeget megfizette.