Most kezdődik az igazi nyaralási szezon a belföldi turizmusban. Ezen a héten kaptak a szállodák olyan mennyiségű foglalást, amelyből látszik, hogy nagyon erős augusztusi forgalom várható nem csupán a fővárosban, hanem országszerte – hívta fel a Magyar Idők figyelmét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Könnyid László elmondta: a júliusi esős, gyakran viharos időjárás némileg fékezte az utazási kedvet a lakosság körében, miközben a növekvő jövedelmek miatt rengetegen foglaltak a külföldi desztinációkba. – A jelenség a fogyasztói szokások átalakulását mutatja. Mostanra jelentősen javult a magyarok anyagi helyzete, ami azzal is jár, hogy több, drágább turisztikai szolgáltatást vehetnek igénybe. A külföldi nyaralás népszerűsége a társadalmi szokások miatt is együtt fejlődik a magyarok pénzügyi helyzetével, miközben a hazai úti célok iránti érdeklődés is érezhetően nő. Ugyan többen megengedhetik maguknak, hogy idén külföldön nyaraljanak, viszont a piac azt tapasztalja, hogy az év többi részében, különösen a hosszú hétvégéken, de az ünnepek, nagyobb események táján is a belföldi utazási terület húzza a mutatókat – fejtette ki Könnyid László.
Az elnök szerint az új piaci tendencia meglátszik majd az ősszel megjelenő hivatalos statisztikákban, azt azonban érdemes tudni, hogy az időjárásnak erősen kitett belföldi turizmus nyári szezonban elért eredményességét a szállodások egyben vizsgálják. Vagyis, mint mondta, a kora nyári, júniusi forgalom megfelelt a várakozásoknak, az esős július után viszont az augusztusi biztosan korrigál a hullámzáson.
Megfigyelhető az is, hogy a családosok, a gyermekkel, illetve több generációval utazók – akik a belföldi utazóréteg csaknem felét jelentik – nagy számban töltik fel a szállodákat idén. Jellemzően az idősebb gyerekekkel érkezők azok, akik már hetekkel korábban lefoglalják a szállást, míg az egyébként kedvezően fogyasztó, 0–3 év közötti kicsikkel utazó családok inkább a last minute lehetőségeket keresik. Az elnök ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári szezon hátralévő részére az elkövetkező két hétben még találnak a szemfüles turisták szabad szállásokat, utána már csak elvétve, mert augusztusban országszerte jellemző lesz az élénk utazóforgalom.
– Mind Budapestről, mind az Alföldről vagy a hegyvidéki szállodákból azt jelzik a tagjaink, hogy ezen a héten óriási lendületet vettek a nyári foglalások, last minute-magatartást lehet megfigyelni a magyarok körében, mert megérkezett az igazi nyári idő – mondta. Eger, Egerszalók, Miskolc környékéről, a Zemplénből, a tokaji régióból is nagyon kedvező idény ígérkezik a foglaltság alapján, a borrégiókban pedig a pinceprogramok miatt erősödik a kereslet. Az augusztus 20-i ünnepre tervezett programok idején a szállodák vidéken is erősen telítődnek.
A Virágkarnevál miatt továbbá nagyon biztató Debrecen foglaltsága, a Balatonhoz pedig több fesztivál vonzza a látogatókat.
Az elnök megemlítette: a Magyar Turisztikai Ügynökség kampányai megtették hatásukat. Egyrészt a belföldi utazást népszerűsítő akciók vidéken élénkítik a forgalmat, míg a külföldön futó Budapest-kampány ugyancsak erős eredményt hozhat. – A hétvégi Forma–1-futam miatt a szálláshelyek mostanra telítődtek, de augusztus igazi húzóereje a Sziget fesztivál lesz. Emellett a Judo Grand Prix Budapest miatt is fogynak a szobák a fővárosban, ahol világverseny nélkül is elérhetjük a tavalyi forgalmat. Idén a belföldi szállodákban tapasztalható költés összességében mintegy 5-10 százalékkal haladja majd meg a tavaly nyári adatokat – összegezte az elnök.