Már zajlanak a munkálatok az úgynevezett nyugdíj-előtakarékossági kötvény bevezetésének előkészítéséhez. Az új lehetőség jövőre életbe is léphet – így nyilatkozott lapunknak a Pénzügyminisztérium nemrégiben kinevezett államtitkára.
Gion Gábor – aki pozíciója szerint a pénzügyekért felel – néhány fontosabb részletet is elárult. Mint elmondta, az új megoldással az állam az érdeklődőknek hosszú távú megtakarítási formát kínálna.
– Akinek fontos, hogy nyugdíjasként is minél szélesebb anyagi lehetőségek álljanak a rendelkezésére, aktív évei alatt speciális állampapírba fektethetne – magyarázta Gion Gábor, majd hozzátette: a jelenlegi elképzelések alapján az új konstrukcióban a magánszemélyek kamatprémiumhoz juthatnának, a nyugdíj-előtakarékossági kötvény pedig akkor járna le, amikor tulajdonosa elérné a nyugdíjkorhatárt.

Szélesebb anyagi lehetőségeket nyújt majd idősebb korra a speciális állampapír
Fotó: Bach Máté
A felhalmozott összeg kifizetését lehetne kérni egyben, de adott esetben szóba jöhetne az is, hogy az érintett részletekben jusson hozzá az ilyen megtakarításához.
A bevezetés indokait firtató kérdésünkre az államtitkár arról beszélt, hogy idehaza egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az öngondoskodás, vagyis az, hogy az állampolgárok bizonyos fontos célokra rendszeresen félretegyenek kisebb-nagyobb összegeket.
– Az öngondoskodás mellett ugyanakkor lényeges a lakosság állampapír-vásárlásainak ösztönzése is – jegyezte meg Gion Gábor. – Nem véletlen – folytatta –, hogy a kormány e célkitűzés eléréséért az elmúlt években számos intézkedést hozott meg.
Létrejött például hat új állampapírtípus, emelkedett az úgynevezett kincstári értékesítési pontok száma, ahol a lakosság állampapírt vehet, a legfontosabb pedig az, hogy az állam vonzó kamatot kínál a biztonságos papírok után. Jelenleg talán csak egy olyan, kifejezetten hosszú futamidejű lakossági állampapír hiányzik a kínálatból, amely a nyugdíjcélú előtakarékosságot is támogatja. Ezt a hiányt pótolná a most készülő új konstrukció – mondta Gion Gábor.
A pénzügyekért felelős minisztériumi vezető az állampapírok kapcsán megemlítette, hogy a leghosszabb futamidejű, általánosan elérhető lakossági papír ma tízéves megtakarítást kínál. Ennél hosszabb futamidő – legfeljebb 19 év – a babakötvénynél szerepel.
– A babakötvénynél szintén lényeges az öngondoskodás, ahogy a konstrukció arra is ösztönzi a magánszemélyeket, hogy megtakarításaikat magyar állampapírban helyezzék el – mondta Gion Gábor, majd röviden bemutatta a babakötvény lényeges elemeit.

Gion Gábor szerint az öngondoskodás mellett fontos a lakosság állampapír-vásárlásának ösztönzése is
Fotó: Havran Zoltán
A kiindulópont itt az, hogy az állam minden 2005. december 31. után született gyermeknek automatikusan adott és ad 42 500 forint életkezdési támogatást. Ezt az összeget a Magyar Államkincstár írja jóvá a gyermek születésének napján, babakötvény azonban csak akkor válhat ebből a pénzből, ha valamelyik hozzátartozó kincstári start-értékpapírszámlát nyit a gyereknek.
Az idők folyamán a családtagok tetszés szerinti summával, akármikor növelhetik az állam által garantált összeget, a kincstár ezeket a tételeket is a babakötvénybe fekteti.
Az állam által garantált és a családtagok által esetleg befizetett összegek kamatoznak: az adott évi kamat az előző évi inflációhoz igazodik, amelyet háromszázalékos kamatprémium egészít ki. A babakötvényben lévő megtakarításhoz a start-számlatulajdonos fiatal a nagykorúvá váláskor, vagyis a 18. életév betöltése után juthat hozzá.
Gion Gábortól megtudtuk, hogy a babakötvény bevezetése óta a hozzátartozók már mintegy 168 ezer start-értékpapírszámlát nyitottak a kincstárnál. Jelenleg több mint ötvenegymilliárd forint kamatozik így az érintett fiatalok számára.