Mint mondta, az új lakás vásárlásokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcs eltörlését követően, 2019. december 31-e után új intézkedésekre van szükség a lakásépítési kedv fenntartásához. Az egyik lehetőség, hogy 2020-tól már az új kész lakásokra is terjesszék ki az áfa-visszatérítést, amivel jelenleg azok élhetnek, akik több kivitelezővel dolgoznak és a tőlük kapott számláik után igénylik vissza az áfát, maximum 5 millió forint értékben.
A szakszövetség ezen felül kezdeményezte, hogy a lakásfelújítás legyen egyenértékű a lakásvásárlással, azaz a megrendelők felújításkor is tudjanak élni az áfa-visszatérítéssel.
Koji László szerint erre azért van szükség, mert Magyarországon a meglévő lakások száma 4,3 millió, csak Budapesten több mint 900 ezer lakás található, ezeknek azonban több mint a felét az elmúlt 50 évben nem újították fel.
Az ÉVOSZ javaslatai közül kiemelte még kamattámogatott hitel szerepét, mint mondta, azt kérték a kormánytól, fontolja meg, hogy azok számára, akik lakást akarnak építeni vagy felújítani a hitel kamata 3 százalék körül mozogjon.
Koji László közölte, a szakszövetség javaslatcsomagjában a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) átalakítását is kezdeményezte, hogy életkortól függően, mindenki aki kiskorú gyermeket nevel, kapja meg a csok-támogatást.