– A gazdák eddig és ezt követően is bizalommal fordulhatnak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségéhez (Magosz), a szervezeten belül minden esetben a termelők akarata érvényesül – jelentette ki tegnap Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke, reagálva Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő korábbi nyilatkozatára. A szocialista politikus nemrég a Hír TV reggeli adásában beszélt arról, hogy a gazdák ma már nem számíthatnak az országos érdekvédelmi szervezetre, ráadásul Gőgös Zoltán attól tart, hogy a Magosz országos választmányának megszűnésével tovább romlik a helyzet.
Azt is jelentős problémaként értékelte, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megszüntetése, illetve átalakítása miatt leállt a támogatások kifizetése, a gazdák pedig nem jutnak a pénzükhöz. Jakab István tegnap arra biztatta a szocialista politikust, hogy a gyűlöletkeltés helyett vegye figyelembe a tényeket és azokat az intézkedéseket, amelyeket a szervezet közbenjárására vezetett be az elmúlt években a kormányzat.
Jelezte: amikor a szocialista kormány 2002-ben átvette a kormányzást, első intézkedései közt lehetetlenítették el a családi gazdálkodókat és hozták helyzetbe a nagyvállalatokat, a magyar termelők helyett pedig a multik érdekeit szolgálták. Emlékeztetett arra, hogy a Magosz a 2005-ös gazdatüntetést követően egy 39 pontos megállapodást írt alá az akkori kabinettel, bár a dokumentum bizonyos pontjait a nyolcéves kormányzás végéig nem teljesítették.
Ezzel szemben a Magosz folyamatosan azért dolgozott, hogy megerősítse a magyar gazdatársadalmat. A szervezet eddigi intézkedései közé sorolta az új földforgalmi törvény megalkotását, az agrárgazdasági kamara újraszervezését, az új európai uniós támogatási rendszerre való sikeres felkészülést, a piacvédelmi eszközök bevezetését, valamint az állami földértékesítési programot. A kifizetésekkel kapcsolatban jelezte: az egész országot érintő közigazgatási átszervezés a gazdák érdekeit szolgálja, bár minden bizonnyal jár némi kellemetlenséggel. A kifizetések ugyanakkor rendben zajlanak, tavaly a tervezett 200 milliárd forint helyett 250 milliárd forint jutott el a gazdákhoz.
– Gőgös Zoltánék voltak azok, akik képtelenek voltak az uniós csatlakozásunkra olyan intézményrendszert kialakítani, amely biztosította volna a támogatások kifizetését. Az ideiglenes akkreditációval működő rendszer életképtelennek bizonyult, nem véletlen, hogy a gazdák 2005-ben az utcára vonultak – mondta el lapunk kérdésére.
A Magosz átszervezésével kapcsolatban jelezte, gyakorlatilag technikai lépésről van szó. A március végi küldöttgyűlésen a szervezet az új polgári törvénykönyv előírásaihoz igazítja az alapszabályát. Így az eddig négyévente összehívott küldöttgyűlések helyett a közgyűlés éves szinten ülésezik majd. Az országos választmány helyett, amely eddig ezt a feladatot ellátta, az éves közgyűlés fogadja majd el a beszámolókat és a költségvetést. A 23 tagú elnökség azonban továbbra is megmarad, havi tanácskozásaikat pedig a jövőben is megtartják.