Az esztendő hetedik hónapjában az Európai Unió támogatásával végzett felmérés alapján a GKI konjunktúraindexe az idei csúcsról, a júniusi 9,8 pontról 10,5 pontra nőtt. Az üzleti bizalmi index ezzel párhuzamosan 17,3 pontra nőtt a júniusi 15,3 pontról, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 5,7 pontról mínusz 9 pontra romlott.
A GKI közleménye szerint – amelyet a távirati iroda adott közre – az üzleti szférán belül júliusban az ipari és az építőipari bizalmi index egyaránt új történelmi csúcsára jutott, a szolgáltatói is kedvezőbb lett, egyedül a kereskedelmi várakozások romlottak kissé.
Az iparban javult az elmúlt és a következő időszakra várt termelés, valamint a rendelésállományok – különösen az exportrendelések – megítélése, a készleteket viszont a júniusinál kissé magasabbnak érezték a válaszolók – írták. Az építőiparon belül a mélyépítő cégek kilátásai kissé romlottak, a magasépítőké javultak, júniusban fordított volt a helyzet. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség enyhén csökkent, a rendelésállomány értékelése nem változott.
A kereskedelmi bizalmi index – a júniusi jelentős emelkedés után – júliusban enyhén, de negatívan korrigált. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése egyaránt hibahatáron belül változott, a rendeléseké viszont kissé romlott. A szolgáltatói bizalmi index június után júliusban is nőtt, de még nem érte el a negyedévvel ezelőtti csúcsát. Javult az általános üzletmenet, az előző és a következő negyedévi várható forgalom megítélése. Az átlagos kapacitáskihasználás változatlanul nagyon magas, 90 százalék feletti, az iparban 86 százalék.

Júliusban az ipari és építőipari bizalmi mutató egyaránt új történelmi magaslatokba ugrott
Fotó: Kurucz Árpád
A foglalkoztatási hajlandóság a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban erősödött, a lakosság munkanélküliségtől való félelme júniusban volt minden idők legalacsonyabb szintjén, ehhez képest júliusban romlott. Az áremelési törekvés jellemzően a júniusival ellentétesen alakult, az iparban és a szolgáltató cégek körében erőteljesebb lett, az építőiparban visszafogottabb, és kissé gyengült a fogyasztók inflációs várakozása.
A GKI fogyasztói bizalmi index júliusban idei mélypontjára került, de továbbra is optimizmust tükröz.
A lakosság a saját pénzügyi helyzetét és jövőbeli megtakarítási képességét is rosszabbnak látta, mint egy hónappal korábban.
A GKI – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúraindexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.