Intermodális közlekedési csomópontot alakítanak ki Egerben. A napi 30 ezer utast kiszolgáló központ elemeit a vasúti állomáson és a buszpályaudvaron alakítják ki. A cél, hogy javítsák a két létesítmény közötti közlekedést is. A hevesi megyeszékhely novemberben bejelentett közösségi közlekedési fejlesztésére szolgáló beruházásának tervezési munkálatait a Trenecon Kft. végezheti el 193 millió forintból – olvasható az uniós közbeszerzési értesítőben.
Eger sajátos földrajzi elhelyezkedése miatt az intermodális közlekedési központ megvalósítása nem olyan egyszerű, mint a többi megyeközpontban, ahol a buszpályaudvart egyszerűen áthelyezik a vasútállomás közelébe. A hevesi megyeszékhely ugyanis az Alföld és a Bükk hegység találkozásánál fekszik, az országos közlekedési folyosóktól északra, ebből a szempontból mintegy zsákutcaként.
Ugyanakkor a hegyvidék települései számára a város iskolái, egyéb intézményei jelentik a vonzerőt, valamint kapcsolódási pontot a vasút és a gyorsforgalmi hálózat felé. Egerben jelenleg a diákok 40 százaléka, míg a munkavállalók 37 százaléka ingázik naponta.
Ennek megfelelően Eger eddigi tömegközlekedési csomópontjai az északon, a város szívében fekvő buszpályaudvar és a település központjától délre, kissé távolabb található vasúti megálló voltak.
Az átalakítás után a vasúti csomópont nagyobb jelentőséget kap – többek között buszstandokat is építenek benne –, de fejlesztik a buszpályaudvart és a két létesítmény közötti közlekedési kapcsolatokat is. Az Egerbe tervezett intermodális csomópontnak elsősorban azt a problémát kell orvosolnia, hogy a buszpályaudvar és a vasútállomás között meglehetősen gyenge a tömegközlekedés.
A közlekedési központ tervezésekor felmerült – ismerve a város szerkezetét és az utazási irányokat, valamint a hivatalok és közintézmények elhelyezkedését –, hogy a jelenlegi buszpályaudvar helyén biztosan meg kell hagyni azokat a kapacitásokat, amelyek számos helyközi és helyi busznak fel- és leszállási lehetőséget biztosítanak.
Ugyanakkor ezekkel a lépésekkel összhangban olyan elemei is lesznek a projektnek, amelyek a két központ közötti hatékony kapcsolatot biztosítják, többek közt kerékpárút is épül. Emellett mintegy száz parkolót is kialakítanak majd.
Mint ismert, országszerte alakítanak ki intermodális közlekedési központokat, összesen hét ilyen fejlesztés van folyamatban. Kaposváron és Debrecenben már előrehaladottabb állapotban van a projekt, míg Egerhez hasonlóan Nyíregyháza, Tatabánya, Székesfehérvár és Miskolc esetében az előkészítés zajlik. Lapunk is beszámolt róla, hogy Kaposváron a közeli napokban helyezték el az új intermodális csomópont alapkövét.