Már öt éve, 63. hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon – mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első három negyedévben a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 6,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
Pomázi Gyula elmondta: a kiskereskedelmen belül folyamatosan nő az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek, és az üzemanyagok fogyasztása is. Az üzemanyag-kiskereskedelem emelkedése részben az áruszállításhoz kapcsolódik, de a turizmus növekedése is szerepet játszott benne.
Kitért arra is, hogy a kormányzati intézkedések, a bérmegállapodások, a munkanélküliség csökkenése, és az adómegállapodások is segítették a fogyasztás növekedését.