A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a változásokat nem feltétlenül hibaként kell elkönyvelni. A Vidékfejlesztési programban például a legtöbb módosítást az érintett szakmai szervezetek visszajelzései alapján vezette be az irányító hatóság. – Ha a felvetések jogosak, a pályázók szempontjából előnyösek és nem ellentétesek a program céljaival, akkor a Miniszterelnökség kezdeményezi a kiírás módosítását – emelte ki a tárcavezető.

Új utakon. Széles körű fejlesztések előtt nyílnak meg a lehetőségek
Lázár János a Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában rámutatott arra is: ideje lenne, hogy a baloldali pártok köszönetet mondjanak a magyar államapparátus 2010 utáni munkájáért, amiért sikerült időben kiírni és lehívni az összes uniós forrást a 2007–2013-as időszakban. A miniszter a 2020-ig tartó ciklus eddigi eredményeivel kapcsolatban jelezte, a rendelkezésre álló európai uniós keret 104 százalékát hirdette meg a kormányzat, ez mintegy 9310 milliárd forintot tesz ki. Ehhez képest az előző, 2007–2013-as programozási időszak során 2010 végére még csupán az akkori források 71 százalékát hirdették meg, 5839 milliárd forint összegben.
A mostani felhívásokra eddig összesen 133 ezer támogatási kérelem érkezett. A számok azt bizonyítják – hívta fel a figyelmet Lázár János –, hogy a kritikusok által emlegetett gyengeségek ellenére a támogatást igénylők sikeresen pályáznak.