Hozzávetőleg egymillió tonna már a magtárakban van az idei termésből, eddig 250 ezer hektáron végeztek az őszi vetésű termények betakarításával a gazdálkodók – derült ki tegnap az aratási koordinációs bizottság ülésén.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az ülést követően rámutatott: az idén a megszokottnál jóval korábban kezdődött meg az aratás az országban, az első munkagépek az átlagosnál két héttel korábban indultak el a szántókon. Ebben az évben közel 1,7 millió hektárról takarítanak be őszi vetésű gabonát a termelők. Őszi árpát mintegy 206 ezer hektáron vetettek tavaly a gazdák, ennek hetven százalékát már le is aratták.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) becslése szerint árpából a tavalyihoz képest kisebb terméssel lehet számolni, eddig 696 ezer tonnát takarítottak be a gazdák. Az időjárás miatt megyénként, régiónként és sokszor egy gazdaságon belül is eltérő hozamok és terméseredmények alakultak ki. A tárca tájékoztatása szerint a termésátlagok országrészenként változóak, átlagosan 4,8 tonnásak hektáronként, ez több év átlagában közepesnek mondható.
Az őszi káposztarepce vetésterülete 335 ezer hektár volt, ennek negyedéről került eddig termény a magtárakba. Az államtitkár szerint egy hektárról átlagosan 2,8 tonna repce került le az idén, ami az elmúlt évek eredményeihez képest szintén közepesnek nevezhető.
Az alacsonyabb termésátlag egyértelműen a változékony tavaszi időjárás számlájára írható, ugyanakkor mivel tavaly a megszokottnál nagyobb, összesen 335 ezer hektáros területen vetettek repcét a termelők, így a várható mennyiség nagyobb lesz a korábbinál, egymillió tonnát várnak a szakemberek.
Bár a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák az őszi búza betakarítását hagyományosan Péter és Pál napján kezdik meg, az idén nem várták meg az aratással a június 29-i időpontot. Így mára a 950 ezer hektáros vetésterület két százalékán már le is vágták a kenyérgabonát. Összességében az idén országosan 1-1 millió tonna a várható terméseredmény árpánál és repcénél, míg a búzánál ötmillió tonnás terméssel számol az agrártárca. Utóbbi mennyiség ugyanakkor még változhat a további betakarítási adatok ismeretében.

Az időjárás miatt megyénként, régiónként és akár egy gazdaságon belül is eltérhetnek a hozamok
Fotó: Kurucz Árpád
– Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, hogy a hazai szükségletek és az exportigények is teljesíthetőek lesznek ebben az évben – fogalmazott Feldman Zsolt.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a gabonaárak alakulásával kapcsolatban jelezte: az árak egyelőre a gabonatermesztőknek kedveznek, az induló felvásárlási szint már most 2-3 ezer forinttal magasabb a korábbi években tapasztaltnál. A szövetség azt reméli, hogy az emelkedés folytatódik, és a búza tonnánkénti ára eléri az ötvenezer forintot. Ez az a szint ugyanis, ami olyan jövedelmezőséget garantálhat a gazdálkodóknak, amellyel hosszú távon kiszámítható a termelés. A világpiaci terméskilátások egyelőre bizakodásra adnak okot.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint az északi féltekén az aratás előrehaladtával egyre biztosabb, hogy ebben a szezonban a globális termés elmarad a tavalyitól. A friss előrejelzések alapján 723-745 millió tonna kenyérgabona kerülhet a tárolókba.