Akár egyetlen, hulladékot tüzelő portáról felszálló mérgező füst is beteríthet egy egész kistelepülést és környékét – hangzott el az Agrárminisztérium szerdai konferenciáján, amelyet a Fűts okosan! tájékoztató kampány részeként tartottak Budapesten.
Rácz András államtitkár felhívta a figyelmet: tévhit, hogy az elsődleges légszennyező az ipar és a közlekedés. A szállópor kibocsátásáért 85 százalékban a helytelen lakossági fűtés okolható, ugyanakkor az állampolgárok nem érzik felelősnek magukat a légszennyezésért. Ez a Századvég Alapítvány felméréséből derült ki, ahogyan az is, hogy a lakosság egyébként a levegő tisztaságáért aggódik a leginkább a környezeti problémák közül.

Nem mindegy, hogy mi kerül a tűzre
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Mindez szerencsés egybeesés a kampány eredményessége szempontjából, ám a kutatásban választ adók 15 százaléka bevallotta, hogy legalább részben hulladékkal is tüzel, e csoport fele napi szinten. Eleve magas az arány, de látenciára is utal két tényező: egyfelől az, hogy mivel az otthoni szemétégetés illegális, nem biztos, hogy a válaszadók egy része bevallotta a kérdőíven a szokását.
Másfelől pedig sok olyan anyagot is a kályhába dobnak, amelyekről nem is tudják, hogy nem lenne szabad. Rossz fa kerül a tűzre, amikor bútoripari termékek, fahulladékból készült lapok égnek el, hiszen ezeket rákkeltő anyagokat tartalmazó műgyantával ragasztják össze. Nem alkalmasak a gyümölcsfák és a fenyőfélék sem a fűtésre, hiszen gyantatartalmuk károsítja a berendezést, de a kerti avarégetés is káros a környezetre.