A berlini Tech Open Air elsősorban számos nívós szakmai előadással, üzleti eseményekkel és B2B (business-to-business) találkozókkal segíti a részt vevő cégek és startupok kapcsolatépítését. Hazánkat a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának és a Design Terminál együttműködésének köszönhetően négy csapat képviselte, amelyek számos ígéretes üzleti tárgyaláson és szakmai előadáson vettek részt.
A magyar vállalkozások több befektetővel is egyeztetést folytattak, valamint számos hasznos partnerkapcsolatot alakítottak ki akcelerátorok és inkubátorházak vezetőivel, kiemelt iparági szereplőkkel és technológiai szakemberekkel, aminek eredményeként a jövőben még hatékonyabbá és piacképesebbé tehetik projektjeiket.
A résztvevők között volt a Roxxare, amely az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, e-sportokra építő fejlesztését mutatta be. Ennek lényege, hogy a játékososok egy applikáció segítségével bárhol a világon találhatnak maguknak edzőt, akivel online gyakorolhatják kedvenc e-sportjukat.
A Neon Smart Home megoldásának köszönhetően úgynevezett SmartPlugok (az elektromos hálózathoz való kapcsolódás szabályozása) segítségével automatizálható az otthoni elektromos berendezések áramellátásának ki- és bekapcsolása, az okostelefonos alkalmazással pedig távolról, akár külföldről is lehet irányítani az otthoni készülékek működését.

Viselhető kütyük vagy intelligens dísztárgyak?
A Liber8 Technology különleges okosékszere a divat szerelmeseit szólítja meg. A startup egy olyan speciális karkötőt fejlesztett ki, amelyen a mintázat bármilyen mobileszközzel személyre szabható, így többé nem okoz problémát az alkalomhoz illő kiegészítő kiválasztása.Az InnoTrade program keretében mutatkozott be a TryFruit Coder Academy csapata is, akik személyre szabott, gyakorlati oktatáson alapuló online programozási képzésüket mutatták be. A platform személyes mentorokkal köti össze a felhasználót, valamint 500 órányi oktatóvideót és gyakorlófeladatot is biztosít.
További nemzetközi bemutatkozási lehetőségek is nyílnak a hazai induló vállalkozások előtt: október 5–7. között a csaknem 7000 látogatót, köztük 3500 innovatív vállalkozást és 450 befektetőt vonzó South Summitra juthat el három magyar startup. A rendezvény a nagyszámú szakmai érdeklődőnek és több iparágat (média, vendéglátás, energiaipar, divat, egészségipar, pénzügyi technológia stb.) érintő tematikájának köszönhetően kiváló alkalmat nyújt a piaci igények megismerésére és a kapcsolatépítésre.