Erdélyben is egyre többen látnak fantáziát a szőlőtermesztésben. Sok gazda pályázott az elmúlt évtizedben szőlőtelepítésre és borkészítésre, a sikerhez azonban – úgy tűnik – nem elegendő, ha csak jó üzletet látnak a borászatban a termelők. Az első gondok akkor jelentkeztek, amikor 3-4 év elteltével termőre fordultak az új ültetvények. A szőlővel tehát kezdeni kellett valamit, megfelelő borászati szaktudás és technológia hiányában azonban csak kevesen voltak képesek piacképes bor előállítására. Bizonyos mértékben az is öngólnak bizonyult, hogy elsősorban nemzetközi fajtákat kezdtek el telepíteni a gazdálkodók, ebben a kategóriában pedig esélytelen felvenni a versenyt a franciákkal, az ausztrálokkal vagy a chileiekkel.
– A saját, több száz éves hagyománnyal rendelkező, jó minőségű erdélyi fajtáinkat kell előtérbe helyezni, ezeket megismertetni a nagyközönséggel – jelentette ki nemrég az Erdélyi Napló című hetilapnak Balla Géza, az egyik legismertebb erdélyi magyar borásznak számító, 120 hektáron gazdálkodó vállalkozó.
A kis borászok piaci pozíciószerzése előtti jelentős akadály, hogy a romániai borpiacot néhány nagyvállalat dominálja. Ezzel szemben a környékbeli országokban a legjobb minőségű borok 70-80 százalékát kistermelők állítják elő és forgalmazzák, igaz, jóval korszerűbb technológiával és megfelelő szaktudással a hátuk mögött. A fejlődéshez jelentős mértékben hozzájárulhatnak a kilencvenes évek elején indított borversenyek, amelyeket az erdélyi borászat 2015-ben elhunyt legendás alakja, Csávossy György a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökeként kezdeményezett.
A külföldi fajták helyett a regionális különlegességeket kellene előtérbe helyezni
Fotó: MTI/Komka Péter
A szigorúbb feltételeknek is eleget tevő borokat előállító erdélyi pincészetek lajstromát senki sem tartja túl hosszúnak. E listát elsősorban az szabályozza, hogy ki képes külföldön is értékesíteni termékeit, illetve dominálni az éttermek erdélyi borlistáját, a szakboltok kínálatát. E kritériumok alapján kap helyet a listán Balla Géza ménesi pincészete, a maroskeresztúri Villa Vinea, a bátosi Liliac Winery, a zsidvei Jidvei Kft., a krasznabélteki Nachbil, a kárásztelki Vinca, a kémeri Fort Silvan, a csombordi Domeniile Boeru vagy a bánsági Rékás pincészet.
A Nagyenyed környéki, jó hírű és közkedvelt borokat a termelők jellemzően közvetlenül háztól adják el a fogyasztóknak, illetve néhány panzió révén legfeljebb évi 2500 palack kerül a piacra. A bortermelő gazdáknak mindeddig nem sikerült összefogniuk a nagyobb mennyiség értékesítése érdekében, márpedig a közel húsz jegyzett enyedi bortermelő kínálata külön-külön nem elegendő a szaküzletekben vagy áruházakban való megjelenéshez.
Az elmúlt bő évtized sikertörténete viszont a húsz hektáron gazdálkodó, bioborokat is előállító krasznabélteki Nachbil pincészet, bár borvidékként Szatmár korántsem annyira ismert, mint a Küküllő mente vagy az arad-hegyaljai Ménes. A borminőséget a Budapesten megszervezett Kárpát-medencei borkóstoló vagy a Berliner Wein Trophy díjai is bizonyítják.
Átalakulóban van a romániai borízlés is – sajnos nem abban a tekintetben, hogy a fogyasztás nagy része még mindig az olcsó és a középkategóriás borokra szorítkozik. Míg korábban elsősorban az édes borok domináltak, a trend lassan kezd elmozdulni a fél-
száraz és száraz borok felé. Mivel az országban érezhető fellendülésben van a borturizmus, a kóstolók révén a pincészetek részéről érkező elsődleges információk képesek serkenteni a jó borok iránti érdeklődést.
