Heteken belül várható a nagy befogadóképességű motorvonatok beszerzésére vonatkozó pályázat megjelenése – értesült lapunk. Korábban Dávid Ilona, a MÁV elnöke kérdésünkre azt mondta, olyan nemzetközi pályázatot kívánnak kiírni, amely a legszélesebb gyártói kör indulását teszi lehetővé. Ennek eredményeként várható, hogy az Alstomtól a Bombardieren és a Stadleren át a Siemensig minden fontos, emeletes motorvonattal rendelkező szereplő érdeklődik majd, amelynek eredményeként élénk verseny várható.
Az utóbbi tíz évben a hazai motorvonattendereken szinte kivétel nélkül a svájci Stadler vasúti járműgyártó FLIRT motorvonatai nyertek. Az egyetlen kivételt a Bombardier 10 Talent motorvonata jelentette, amelynek karbantartását jelenleg ugyancsak a Stadler végzi. A gyártó eddig összesen 123 FLIRT motorvonat leszállítását nyerte el. A cégnek komoly előnyt jelentett ez alatt a tíz év alatt, hogy érvényes hatósági engedéllyel rendelkezett a magyar piacon, míg bármely más pályázónak meg kellett volna ezt szereznie.

A magasabb kocsik akár kétszer több utast is szállíthatnak
Az úgynevezett nagy befogadóképességű tenderen azonban minden pályázó azonos helyzetből indul. Részben azért, mert a FLIRT hatósági engedélye lejárt, az azt kiváltó Stadler-termék, a FLIRT 3-as engedélyeztetése pedig még nem történt meg. De azért is új helyzet lesz, mert előreláthatóan a MÁV emeletes vonatokat rendel, ebben az esetben pedig minden gyártónak olyan járművekkel kell pályáznia, amelyek még nem voltak forgalomban hazánkban.
Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója korábban azt mondta kérdésünkre, hogy mindenképp megéri emeletes járműveket beszerezni, a jármű egy ülőhelyre jutó tömege mintegy húsz százalékkal, az élettartamköltsége közel ötven százalékkal alacsonyabb a hagyományos szerelvényekénél, így a fenntartásuk olcsóbb. A több európai országban már eredményesen közlekedő vonatok utascseréje sem sokkal hosszabb, mint ha egy szintre kellene ki- és beszállniuk az utasoknak, és méretbéli problémák sem jelentkeznek az alagutaknál. A legfontosabb érv az emeletes járművek mellett a nagyobb befogadóképesség. A MÁV-Startnak az elővárosi forgalomban csúcsidőben 380–460 ülőhelyet kell biztosítania egy-egy szerelvényen. Ehhez a FLIRT 200 ülőhelyes kocsijából alkalmanként hármat kellene egymás után kapcsolni. Ez több mint kétszáz méteres hosszúságot eredményezne.
Mentés