Május 26-án rendezik meg a Magyarország étele 2018 szakácsversenyt a Budapesti Gazdasági Egyetem konyháján. A megmérettetéssel a szervező Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének az volt a célja, hogy olyan ételek szülessenek, amelyekben a vidék és a hazai termelés is visszaköszön az identitás megőrzése és a hagyományaink átmentése mellett.
Az élőmunkás meleg konyhai szakácsverseny győztesének fogása viselheti a Magyarország étele címet ebben az évben. A verseny rendezői innovatív, de populáris ételek nevezését várták. Elvárás volt, hogy az étel egy átlagos felszereltségű konyhán is elkészíthető legyen, továbbá hogy értékesítési szempontból is megfeleljen a magyar igényeknek. Hangsúlyosnak kellett lennie a verseny fogásaiban a tradíciónak, a hazai alapok megjelenésének és a magyar étkezési szokásoknak is, adagonként pedig nem léphették át az ezerötszáz forintos alapanyagköltség-határt.
A versenybe az ország minden tájáról érkeztek nevezések, az ételek fő összetevői között megtalálható volt a szarvas, a gyöngytyúk, a mangalica és a bárány mint az étel fő alapanyaga. Emellett minden pályaműnek kötelezően tartalmaznia kellett a biohajdinát és a makói vöröshagymát.

A győztes fogás lesz Magyarország étele
Fotós: Bach Máté
A hagyományápolás jegyében hivatalos tányért is kap a Magyarország étele verseny, 2018-ban a Fehér tulipánt nevű termékcsalád darabjain tálalják a pályaműveket. A Pannon Porcelán Kft.-vel között együttműködés célja, hogy a méltatlanul mellőzött magyar népművészeti motívumokat visszahozza a családok és a vendéglők asztalára.
Idén egy másik magyarországi gasztromegmérettetés is várható, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának fővédnökségével hetedik alkalommal rendezik meg az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt az Étrend és az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szervezésében. A kezdeményezés célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása.