Az Infineon Technologies vállalatcsoport 17 milliárd forintos beruházásának köszönhetően 533 munkahely jön létre – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter a társaság új, ceglédi központi épületének átadásán. Szijjártó Péter a távirati iroda szerint elmondta azt is, hogy a fejlesztést a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette. A miniszter szerint a cég fontos láncszem az elektromobilitásra történő átállásban.
Jochen Hanebeck, az Infineon Technologies igazgatósági tagja elmondta, hogy az általuk gyártott félvezetők igen fontos szerepet töltenek be a elektromos autók, az önvezető járművek, a napelemek és a szélerőművek előállításában, de éppúgy fontosak az adatbiztonság területén is. A vállalat a szektor több területén piacvezető, világszerte 37 500 munkatársat foglalkoztat.
Szintén milliárdos nagyságrendű gyárfejlesztésről számolt be a Coca-Cola Magyarország: zalaszentgróti üzemének gyártókapacitását 1,8 milliárd forint értékben bővítette, amelynek köszönhetően elindította új, okosvíz nevű termékének palackozását.
A víz alapanyaga a cég zalaszentgróti ásványvize, amelyből egy felhőképződést utánzó gyártási folyamat során jön létre a különlegesen tiszta és friss ízű, hozzáadott elektrolitokat tartalmazó ital. Nyolc európai ország után érkezik a termék a magyarországi boltok polcaira, a cég évi százmillió palack okosvíz előállításával számol. A cég az itteni gyártáshoz az alapanyagok mintegy kétharmadát Magyarországról szerzi be.
Szintén tegnapi hír, hogy európai uniós források felhasználásával 950,27 millió forintos kapacitásbővítést hajtott végre a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft. A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Széchenyi 2020 program keretében a projekt megvalósításához 427,63 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.
Ennek köszönhetően a vállalat 210 munkahelyet megőrzött és 85 újat teremtett. A fejlesztést indokolta, hogy kapacitásaik kihasználtsága közel 100 százalékos volt, illetve egy új, Volkswagen-csoporttól érkezett megbízás mind szakmai, mind mennyiségi szempontból hatalmas kihívást jelent az alumínium alkatrészek gyártása területén, s ennek ellátásához gyártóeszközök és kapcsolódó anyagmozgató eszközök beszerzésére volt szükség.
Érdemes visszaidézni, amit Szijjártó Péter mondott a minap az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán. A tárcavezető jelezte: a kormány akciótervet dolgoz ki annak érdekében, hogy Magyarország még vonzóbb célpont legyen a beruházások számára, amelyek megnyeréséért globális szinten intenzív verseny folyik.
Ezért június végén találkozik Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, akivel az összegyűjtött javaslatok alapján véglegesítik a tervet, amelyet továbbítanak a kormánynak.
Szijjártó Péter megjegyezte azt is, hogy a jelenlegi, nagy kihívásokkal teli globális környezetben Magyarországnak meg kell dupláznia az erőfeszítéseit a versenyképesség javítása érdekében.