Talán nem véletlen, hogy az Adventi ünnep a bazilikánál elnevezésű vásár a negyedik a legszebb karácsonyi vásárok tízes európai listáján a Europeanbestdestinations.com szerint. Többek között az aacheni, a strasbourgi és a baseli adventi vásárt utasítva maga mögé.
A Szent István-bazilika nemcsak impozáns, de a szeretet ünnepéhez méltó hátteret is nyújt. Mivel ezt a vásárt immár a világon is a legjobbak között jegyzik – emiatt karácsony táján az egyik legkiemeltebb turisztikai desztináció hazánkban –, az árak is inkább a külföldiek pénztárcájára szabottak. Viszont ezért cserébe igazi minőséget kapunk. Semmi gagyi, csak tudjuk kifizetni!
A vásári centrumot egy óriási korcsolyapálya adja, e köré épült az ünnepi „város”. A bódék között sétálva legalább annyi idegen szót hallottunk, mint magyart, de egy esti vásárlási kényszer nélküli nézelődést, forralt borozást (esetleg pálinkakóstolást) megér, és ha innen kerül valami a karácsonyi asztalra vagy a fa alá, abban sem fogunk csalódni.
Azt is garantáljuk, hogy a téli vásározásban a forralt bor mellett minimum egy sparhelten sült, friss kecskesajtos burgerre is érdemes befizetni.
Ezzel elérkeztünk az egyik lényeges ponthoz, ebben a vásárban ugyanis nemcsak jelen van, hanem kiemelt tematika, így az egyik legfőbb vonzerő a gasztronómia. A kolbász kolbász hátán helyett üdítőleg hat, hogy van külön halas ételpult, kaphatunk diabetikus forralt bort, de akár gluténmentes ételeket is.
Azért a hagyományos ízek rajongóinak sem kell aggódniuk: kapható sült gesztenye, kürtőskalács és természetesen sült kolbász is.
Szintén figyelemre méltó, hogy a szokásos vásári portékák között döntő többségben vannak a kortárs alkotók művei. A szervezők koncepciója szerint itt nem állíthat ki akárki, a beérkező jelentkezéseknél nemcsak a termékeket, de sok esetben még a készítés módját is ellenőrizték.
Már tavaly is egyedülálló volt a bazilika homlokzatára vetített karácsonyi falfestmény, ám az idei újdonság az óránként a székesegyházra vetített 3D-s animáció.
Végezetül, hadd áruljunk el egy titkot a különlegességekre fogékony uraknak (sőt, akár hölgyeknek is). A korcsolyapálya bazilikához közeli sarkában kóstolható egy igazi kuriózum, amely csak erre az alkalomra készült: ez pedig a csípős Unicum. Mennyei! Ha van még belőle. Az Adventi ünnep a bazilikánál 2018. január 1-jéig várja a látogatókat.
Van egy hely, sőt, inkább egy tér Budapesten, amely egész évben csábítja a kisvárosi hangulatban kikapcsolódni vágyókat. Koncertekkel, boros eseményekkel, kisüzemi sörkóstolóval, búcsúval, nyári fesztivállal várják az érdeklődőket. Természetesen minden évben tartanak karácsonyi vásárt is.
Azok, akik nem szeretik a nagyváros forgatagát, de mégis vágynak egy kis ünnepi hangulatra, Óbuda Fő terén biztosan jól érzik majd magukat. A Krúdy-regények hangulatának eme kis építészeti és kulturális mementója tényleg olyan, mint egy apró mézeskalácsfalu, amikor karácsonyi díszbe öltözik.
Óbudán adventkor nem a gasztronómia van előtérben, noha itt is megtalálhatjuk, mi szem-szájnak ingere: a kürtőskalácsoson, sajtoson, csokikészítőn, kolbászsütőn kívül akadnak sváb sörösök és pálinkaházak is, sőt flódnit is árulnak. A III. kerületi karácsonyi vásár középpontjában a magyar zenei kultúra és az óbudai sváb és magyar hagyományok állnak.
Egy kis kedvcsináló: december 15-én pénteken 19 órától Szirtes Edina Mókus műsorát élvezhetik vendégek, 16-án szombaton este a Hot Jazz Band zenél, 17-én vasárnap 18 órától a Misztrál ad koncertet.
A szenteste előtti pénteken (december 22.) 19 órától a Tárkány Művek biztosítja a jó hangulatot, december 23-án este pedig immár hagyományosan a Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című karácsonyi műsorát adják elő.
A Fő tér közepét Óbudán is a gyerekek kedvence, a korcsolyapálya foglalja el, amely január végéig várja a csúszkálni vágyókat. De többéves tapasztalataink szerint nem kizárt, hogy az önkormányzat a nyitvatartást meghosszabbítja február végéig. Emellett egy-egy forralt bort, kürtőskalácsot, kávét áruló bodega is mindig kitart.
Idén pedig egy műemlék körhinta is szórakoztatja a kicsiket. Ha már ott járnak, csináljanak egy szelfit Szindbáddal, ott ül a városháza előtt! Az Advent Óbudán esemény december 24-én 13 óráig várja a látogatókat.
Ízélmények a Vörösmarty téren
Az ünnepek alatt a Vörsömarty téri budapesti adventi és karácsonyi vásár hüttéjében naponta más-más, a Kárpát-medence gasztronómiáját népszerűsítő programot tartanak díjmentesen.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a vásár vendéglátósainak együttműködésében év végéig a bor, a párlat, a kávé, a pezsgő, a csokoládé, a sajt, a kolbász és alapvetően a klasszikus hazai ízek mentén kóstolhatunk különlegességeket a vásárban felállított kilencven négyzetméteres hüttebisztróban.
A Kárpát-medence tele van gasztronómiai értékekkel: a tokaji aszú, a magyar csokoládé, a prémium gyümölcspálinkák és zöldségpárlatok, a Balaton kiváló alapanyagai, mint a töreki bab vagy a keszthelyi tokhal, az akasztói sziki ponty, a parajdi só, a beregi szabad tartású csirke – csak néhány példa, amelyek értékeinket képviselik, és megjelennek a Vörösmarty téri gasztrorendezvényeken.
A téri vendéglátás szentháromsága a csülök, a kolbász és a töltött káposzta, a kínálat sarokköve pedig a forralt bor, amely idén komoly reformon, alapos fűszerkísérleteken, alapborkóstolásokon esett át, így immár például tokaji aszúból készült fűszeres forró italt is kortyolhatunk.
A hüttebisztróban holnap paprikás napot tartanak, vasárnap látványfőzés lesz vendégséffel (Bezerics Dániellel, a Paletta Budapest tulajdonosával). Bemutatkoznak a Balaton alapanyagai (töreki babból készített sólet és big green eggekben füstölt keszthelyi tokhal).
December 20-án téri ételek és forralt borok kóstolóját tartják, az ezt követő két napban pedig aszúkóstoló lesz a Béres szőlőbirtokkal.